Időutazás: így futtathatsz klasszikus játékokat a telefonodon
A retró mindig is népszerű hívószó volt, zenében, divatban és megannyi egyéb területen. Gyakran hallhatjuk, hogy régen minden jobb volt - még akkor is, ha ez nem minden tekintetben igaz, de a nosztalgia bármit megédesít. Így van ez a videojátékokkal is: talán te is szívesen emlékszel vissza szívesen a pár évtizeddel ezelőtti címekre, amelyek a leginkább szenzitív életkorban jelentettek kikapcsolódást, vagy akár konkrét menekülést a mindennapokból.
Miért szeretjük a retró játékokat?
Tény persze, hogy akár tíz év alatt is hihetetlen fejlődésen ment át a játékok világa. Ma már egy középkategóriás mobiltelefonon is futtathatunk olyan szintű játékokat, mint amikhez néhány éve egy izmosabb PC vagy egy komolyabb konzol kellett, míg a mindennél erősebb processzorokkal, szemkápráztató teljesítményű videókártyákkal rendelkező mai csúcs-számítógépeken és konzolokon szinte fotorealisztikus grafikájú, óriási világokba, akár százezernyi karaktert megmozgató online környezetbe helyezett kalandokat érhetünk el.
Viszont sok helyről hallani, hogy a régi játékok varázsa nem csak a nosztalgiában keresendő. A 80-as évek közepén egy Sinclair ZX Spectrum vagy egy Commodore 64 a mai gépekhez, de még telefonokhoz képest is őskori szintűnek számít, de már ezeken is születtek olyan játékok, amiket megunhatatlanul játszottak az akkori fiatalok (beleértve a cikk íróját). És ezekben még nem volt külön grafikus kártya, online lehetőségek, de még a rendelkezésre álló memória és tárhely is elenyészően kicsi volt: a Spectrum esetében 48, a C64-ben pedig 64 kilobájt. Ennél ma már egy gyenge felbontású képfájl is sokszor nagyobb, akkoriban pedig ebbe kellett belezsúfolnia mindent a készítőknek: grafikát, zenét, az irányítást és a teljes játékmechanikát. És pontosan ezért ekkoriban még azok a játékok értek el hatalmas sikert, ahol maga az ötlet, a játékélmény volt a lényeg, hiszen egy gyengébb sztorit nem lehetett elfedni csúcs-grafikával és egyéb csillámmal.
Mindenkinek más és más kor, valamint ehhez kapcsolódóan más és más játékgép számít nosztalgikusnak. Van, akinél a már említett korai mikroszámítógépek, másoknál a GameBoy, a PSP és hasonló kézikonzolok, egyeseknél az első XboX vagy a PlayStation és így tovább. Egy azonban közös ezekben a gépekben: mivel a teljesítményük akár egy mai telefonnak is a töredéke, ezért a lehetőség megvan rá, hogy ezeket a régi gépeket a mai eszközökön emulálhatóvá lehet tenni és ezáltal futtatni a régi játékokat is.
Mit tud egy emulátor?
A mostani cikk témájául szolgáló emulátorok olyan programok, amelyek egy virtuális gépet alakítanak ki a jelenlegi számítógépünk vagy épp mobiltelefonunk rendszerén belül. Tehát ha elindítunk egy ilyen appot, akkor vagy egy az egyben megkapjuk az eredeti számítógép vagy konzol felületét, vagy egy olyan futtató környezetet, amelyben elindíthatjuk az adott gépre készített szoftvereket.
Ez persze több esetben még nem elég, hiszen egy mai telefont már teljesen másképp kezelünk, mint akár egy húsz éve kiadott kézikonzolt, hát még egy teljes billentyűzettel felszerelt számítógépet. Ezért az ilyen emulátorokat a telefonokra úgy készítik el, hogy a játékokat a kijelzőn megjelenő virtuális kontrollerrel vagy egyéb vezérlőkkel irányíthatjuk. Azok pedig, akik a lehető legjobban szeretnék megközelíteni az eredeti hangulatot, ma már viszonylag olcsón beszerezhetnek olyan mobilos kontrollert is, amely Bluetooth-on keresztül kapcsolódik a telefonhoz és fizikai gombokat, mini joysticket kínál, és akár bele is pattinthatod a készüléket, így egy igazi kézikonzolt faragva belőle.
A legjobb emulátorok mobilra
Kétféle emulátor-típust különböztethetünk meg. Egyrészt vannak az úgynevezett multi-system megoldások, amelyek akár több különféle konzolt vagy régi rendszert is képesek emulálni, ezáltal többféle játékot is futtatnak. Emellett pedig akadnak kifejezetten egy adott géptípus emulálására szolgáló appok, amiknek inkább az a célja, hogy az adott gépet és annak rendszerét a lehető legpontosabban visszaadják, és ezáltal az arra írt játékokból is a legtöbbet el tudd indítani.
A legjobb multi-system emulátorok mobilon
- RetroArch (Android, iOS): a szakértők szerint az egyik legjobb "mindent egyben" app, amelyben NES (Nintendo Entertainment System), SNES (Super Nintendo Entertainment System), SEGA Genesis, valamint az első és második generációs PlayStation játékait egyaránt elindíthatod. Az úgynevezett "magjai", tehát az emulálható operációs rendszerei egyre bővülnek, még olyan, kifejezetten ritkaságnak számító gépekkel, mint a Sharp X68000, de már a korai PC-s játékokat is elindíthatod a DOSBox integráció segítségével.
- Lemuroid (Android): a RetroArch egyre népszerűbb kihívója, amely leginkább letisztult felületével és egyszerű kezelésével hódít. Jelenleg húsznál is több retró gép rendszerét támogatja a Nintendo 3DS-től a PSP (PlayStation Portable) és Nintendo 64 modellekig.
- ClassicBoy (Android): szintén egy több rendszert támogató emulátor, amelynek már ingyenes alapverziója is olyan eszközökre írt játékokat képes futtatni, mint a PlayStation első generációja, a NES és SNES vagy az igazi retró Atari 2600. Fizetős, Pro verziója pedig igazi mai funkciókkal ruházza fel a játékokat, például azonnali játékmentés és visszaállítás, tartalom alapú keresés és gyorsindítás.
Egy adott modellre fókuszáló mobilos emulátorok
- MelonDS (Android): a Nintendo DS kézikonzol mobilos változata olyan extrákkal, mint a játékok átvezetőit gyorsító vagy az azonnali mentést kínáló funkció.
- Folium (iOS): az iPhone-tulajdonosok számára ez lehet az ideális Nintendo DS emulátor, amely egyre több játékot támogat.
- PizzaBoy (Android): a GameBoy játékok futtatására szolgáló app, melynek két változata érhető el, a PizzaBoy A a 32-bites GameBoy Advance, míg a PizzaBoy C a klasszikus, 8-bites GameBoy és a GameBoy Color játékait teszi elérhetővé mobilon.
- DuckStation (Android): Az első generációs PlayStation emulációja nem egyszerű feladat, az a konzol ugyanis teljesen egyedi hardvert és rendszert használ. A vélemények szerint a DuckStation helyezi át mindezt a legpontosabban mobilra.
- Gamma PS 1 Game Emulator (iOS): az iPhone-osok számára ez az app hozhatja el a PlayStation 1-noszalgiát.
- Emu64 XL (Android és iOS): az 1982-ben kiadott Commodore 64 a 8-bites gépek hőskorának talán legnagyobb hatású játékplatformjává is vált, aki idáig szeretne visszaásni, androidos mobilokon és iPhone-okon egyaránt megteheti.
- Spectaculator ZX Emulator (Android és iOS): Magyarországon még a C64-nél is népszerűbb volt egy időben a Sinclair ZX Spectrum, amelyre szintén sok ezer játék jelent meg. A Spectaculator nem csak futtatni képes ezeket, de emulálja az eredeti gép egyedi billentyűzet-kiosztását, virtuális joysticket is használhatunk, és akár közvetlenül Dropboxra is menthetjük a játékállásainkat.
A legtöbb emulátor természetesen nem tartalmazza a játékokat (vagy csupán néhányat közülük), ezek viszont egyre több legális weboldalon elérhetőek. Ha ugyanis az eredeti gyártó és forgalmazó már nem támogatja ezeket - márpedig a legtöbb ilyet évtizedek óta "elhagyták", hiszen az őket futtató gépek is eltűntek -, úgynevezett abandonware státuszba kerülnek, tehát szabadon letölthetőek. Könnyen kereshetünk az interneten erre szolgáló gyűjteményeket, majd a játékok ROM fájljait egyszerűen csak a telefonra kell másolni, és az emulátor segítségével elindítani. Jó szórakozást!
Szerző:
Bátky Zoltán
informatikai és távközlési szakújságíró, szerkesztő
