Mindennapi karakterek, okostelefonos felvételek – így készült a Telenor új kampánya
2017. 05. 18.
Teljesen új koncepció jegyében született kampánnyal vezeti be a Telenor új, korlátlan mobilinternet-elérést kínáló Telenor Hello Data díjcsomagját. A tévében és online május közepén debütált kampányt a DDB Sofia dolgozta ki és a magyar Young & Rubicam segítette az implementációt a mobiltársaság számára.
A kampány fő koncepciója, hogy hősök vagy sztárok helyett mindennapi emberek szerepelnek benne, a mindennapok részét jelentő, mégis meghökkentő helyzetekben. A reklámfilmekben a forgatókönyv alapján összeállított jelenetek mellett spontán felvett utcai pillanatok, és az egyik szereplő korábban rögzített saját okostelefonos videója is helyet kapott. Ez az alkotói szabadság elősegítette, hogy a korlátlan mobilinternetezés nyújtotta szabadságérzést hatékonyan fejezzék ki a reklámok, és még emberközelibbé tegyék Telenor márkát a nézők és az ügyfelek számára.
A forgatási helyszínek kiválasztásában fontos szempont volt, hogy a környezethez vagy az általa sugallt életérzéshez a nézők többségének legyen valamilyen pozitív érzelmi kötődése. Az egyes jelenetek így például a Balatonnál vagy éppen a főváros jellegzetes pontjain születtek. A tévés kampány elemei két pilléren állnak: elsőként a 60 másodperces spotokat sugározzák a csatornák, amelyek 47 különböző élethelyzetet mutat be, és mindegyik az átalakult kommunikációs szokásokra utalnak. Az imázsfilmet egy héttel később rövidebb, 30 másodperces spotok váltják fel a Telenor Hello Data díjcsomagot bemutató konkrét üzenetekkel.
„Egy, a maga nemében egyedülálló termék vagy szolgáltatás piacra való bevezetése igazán különleges lehetőséget jelent. Külön öröm, amikor változtathatunk a korábbi kampányainkban használt kommunikációs stíluson. Ezúttal az volt a célunk, hogy bemutassuk, mit jelent a korlátlanság valójában, ehhez pedig olyan hétköznapi történeteket kerestünk, amelyek a tévében meglepőek, de a valóságban megtörténtek, vagy megtörténhetnek.” - mondta el Civin Péter, aki március közepe óta tölti be a Telenor marketingkommunikációs igazgatói posztját.
Modellek vagy színészek által alakított karakterek helyett valódi személyiségek láthatók a Telenor Hello Datát népszerűsítő óriásplakátokon is. Két ütemben összesen nyolc karaktert ismerhet meg a nagyközönség – mindennapiságuk mellett mindegyikük nagyon érdekes személyiség, saját történetekkel, megtestesítve a korlátlanságot, amelyről akár egy telekommunikációs cég is példát vehet.
Lukoviczki Réka fotómodell például autóbalesetét követően, lábprotézissel is folytatja modell karrierjét, Fülöp Enikő pedig elszántsága révén vált breaktáncosból hivatásos, profi kaszkadőrré. A reklámokban felbukkanó szakállas testépítő és amerikai focicsapatban sportoló férfi, dr. Gődény György a mindennapjaiban gyógyszerészként, saját patikájában dolgozik, míg a karjain több tucat tetoválást viselő egykori rocker, “Gepárd” – vagyis Herczeg Csaba – ma már mesterfodrászként dolgozik, és négy gyerek büszke apukája.
A karakterek történetének bővebb kibontásához az óriásplakátok mellett a nyolc szereplőről a Telenor közösségi csatornáin a későbbiekben újabb videókat és információkat oszt meg a Telenor Hello Data online reklámkampányában, valamint a díjcsomag megvásárlására ösztönző ajánlatok mellett a bannereken is felbukkannak majd a szereplők történetei.
Az SMS belépés egyszerű, gyors és teljesen biztonságos.
Az SMS-sel történő belépés esetén nem kell megjegyezned egy állandó jelszót, nem szükséges Facebook vagy Google fiókkal rendelkezned.
Az SMS-alapú hitelesítés során a mobiltelefonodra egy egyszer használatos, teljesen véletlenszerű kódot kapsz, amit a belépési ablak megfelelő felületére kell bemásolnod.
Az SMS-belépés kizárólag lakossági ügyfeleknek érhető el, üzleti és vállalati ügyfélként, kérjük, regisztrálj.
SMS-azonosítással korlátozott szolgáltatások érhetőek el a Yettel fiókban. Egyenleglekérdezés, számlabefizetés, adatjegyek és feltöltőkártya vásárlása intézhető, azonban készülékvásárlás, egyedi ajánlat igénybe vétele, valamint szolgáltatás előfizetése és lemondása nem. Ezen ügyek intézéséhez válaszd a Yettel belépés egyéb lehetőségeit.