Lifelong learning karrier

A Yettel Magyarországnál fontos az állandó fejlődés és tanulás, hiszen így tudjuk magunkból kihozni a legtöbbet és hatással lenni egymásra, ügyfeleinkre. Olyan kollégákkal vagyunk körülvéve, akik nem félnek kilépni a komfort zónájukból és bátran veszik a munkájuk során eléjük gördülő akadályokat. Hisszük, hogy minden feladat és projekt tanít nekünk valami újat, ami által szélesíthetjük látókörünket. Képzési programjaink célja, hogy eszközt biztosítson kollégáinknak egyéni és csoportos fejlesztések segítségével elérni azokat a szakmai sikereket, amikre mindig is vágytak!

Kattints nyitott pozícióinkért!

#40óráschallenge

A Yettelnél a People First nem egy üres jelmondat, hanem a valóban emberközpontú kultúránk kifejezése. Ezért ez az üzleti stratégiánk első pillére is, ebben nagy hangsúlyt fektetünk a kollégáink önmegvalósítására és fejlődésére. Ez a törekvésünk a számokra is lefordítva az évi 40 órás kihívásként jelenik meg és azt tűzi ki célul, hogy minden munkatársunk legalább 40 órányi fejlesztésben részesüljön az év folyamán.  

#LearningDay

A 2018 óta minden évben megrendezésre kerülő Learning Day a fejlesztői szemléletű kultúránk egyik legfontosabb eseménye. Egy olyan, dedikáltan munkamentes nap, melynek középpontjában a szakmai fejlődés és a tanulás áll. Munkatársaink egymástól és külső előadóktól tanulhatnak, hallgathatnak inspirációs, motivációs előadásokat különböző témákban.
 

#TalentProgram

Talent Programunkat minden évben új, izgalmas tartalommal indítjuk útjára azzal a céllal, hogy segítsünk kollégáinknak a legjobbat kihozni magukból, mind a szakértőket, mind pedig a vezetőket szeretnénk támogatni a közös tanulásban, tehetségük kiaknázásában.



 

Fedezd fel a Yettel nyújtotta lehetőségeket!

Ismerd meg juttatásainkat!

 Rugalmas munkavégzés

A rugalmas munkavégzést biztosítva, hétfőn és pénteken otthonról dolgozunk. A többi napra pedig ott a természetközeli és innovatív Yettel Ház, illetve nyáron a Garden office.

 Jóléti támogatások

A székházban dolgozó kollégáink számára kollektív élet, baleset-és egészségbiztosítást, illetve további jóléti kedvezményeket biztosítunk. Egészségbiztosításodba akár családtagjaidat is bevonhatod! 

 Folyamatos fejlődés

A tanulásra és a személyes fejlődésre nagy hangsúlyt helyezünk; éves Learning Day rendezvényünket a kollégák fejlesztésére és inspirálására hoztuk létre. A 40 órás kihívásunkban, arra ösztönözzük kollégáinkat, hogy évente legalább ennyi időt fordítsanak új készségek elsajátítására.

 Telkó ismeretek

A legújabb telekommunikációs és digitális iparági trendeket ismerheted meg nálunk. Aktuális kampányainkat és szolgáltatásainkat mindig házon belül mutatjuk meg először.  

 Céges telefon

Minden kollégánk választhat magának okostelefont egy bizonyos összeghatárig, ami mellé korlátlan internetet és céges flottát biztosítunk. Családi tarifa csomagunkba rokonaidat is bevonhatod!

Cafeteria

Havi fizetésed mellé teljesítmény alapú bónuszt és SZÉP-kártya lehetőségeket adunk. 2022-től pedig akár biciklit is vásárolhatsz a cafeteria keretedből! 

Yettel székház

Törökbálinti központunk az ország egyik legkorszerűbb irodaháza, amely panoráma terasszal, kültéri sportpályával, konditeremmel és szaunával is rendelkezik.

 Kerti iroda

Kerti irodánk minden kollégánk számára rendelkezésre áll. Legyen szó kávézásról, mentorálásról vagy hivatalos megbeszélésről, a Yettel Garden Office-ban tökéletes helyszínre találtok. 

Kutyanap

A Yettel székháznál a kutyákra is gondolunk, minden csütörtökön magaddal hozhatod házi kedvencedet, mi pedig örömmel fogadjuk!

 Céges programok

Grillezés a kertben, focikupa, családi nap, forralt bor és közös jégkorizás a csapattal. Biztosak vagyunk benne, hogy nálunk a legjobb Yettel közösségi élményekben lesz részed.  

 Employee assistance program

Számíthatsz Ránk! programunk keretében kollégáink szakemberektől kérhetnek segítséget jogi, egészségügyi, pénzügyi, lelki vagy akár magánéleti kihívások esetében.

Karrierlehetőségek a Yettelnél!


 

Gyere busszal a törökbálinti irodaházba!

Budapest több helyszínéről biztosítunk céges buszjáratokat kollégáinknak, amivel gyorsan és átszállás nélkül jutnak be az irodaházba. A busz menetideje mindössze 20-35 perc (az indulási lokációtól függően). Sokszor a belvárosban is utazol ennyit, néha még ennél többet is! Nálunk ezt az időt a kollégáid társaságában töltheted a Yettel buszon.

Yettel busz térkép

busz