Mire jó egy hajtogatható kijelzős telefon?

Divatőrületek jönnek és mennek, ráadásul nem csak öltözködésben, zenében vagy lakberendezésben, hanem a technológiai termékek körében is. Ezeknél ráadásul nem csak attól függ, hogy egy adott eszköz "menő vagy ciki", hogy milyen a színe vagy épp valamilyen körülrajongott előadó adja-e hozzá a nevét, hiszen divatot teremthet egy olyan felhasználási mód, új funkció is, amelynek köszönhetően a korábbiaknál könnyebben használhatjuk, több mindent tudunk megvalósítani, vagy épp olyan funkciókat érhetünk el, amikre régebben nem is gondoltunk. 

Eleve az okostelefon is ilyen "divatból" nőtte ki magát: emlékezzünk vissza, az első iPhone bemutatójakor még a legnagyobb számítástechnikai versenytársak is azt nyilatkozták, senki nem fog fizetni egy olyan telefonért, amin a kijelzőn kell virtuális billentyűzetet nyomogatni. Aztán tessék, nem csak divat lett belőle, de megváltoztatta a teljes távközlési ipart, és úgy egyáltalán az életünket. Érdemes tehát figyelni az újabb divatokra, frissen felkapott lehetőségekre, technológiai innovációkra, hiszen ezek közül jó néhány valóban hasznos, könnyebbé, kényelmesebbé teszi az életünket. 

A hajtogatás visszatér 

A hajtogatós telefonok világa persze nem új, a nyomógombos készülékek korában sokan kedvelték ezt a megoldást, hiszen akkoriban az volt a cél, hogy minél kisebb helyen elférjenek a mobilok. A dolog műszaki háttere ekkor viszonylag egyszerű volt, hiszen az apró kijelzők az összehajtott készülék egyik felén maradtak, a másikra kerültek a fizikai nyomógombok, ezeket egymásra hajtva máris feleakkora lett a telefon, és bármilyen zsebbe, apró táskába befért. 

Az érintőkijelzős okostelefonoknál azonban értelemszerűen ezt a technológiát nem lehetett továbbvinni: a mobiloknak itt már szinte a teljes előlapját elfoglalta a kijelző, amely jó sokáig egy üveggel védett LCD vagy LED panelt jelentett, ezt pedig nem lehetett összehajtani (pontosabban persze lehetett, de csak egyszer, utána pedig kulloghattunk a szervizbe). A gyártók azonban nem adták fel, és a háttérben már dolgoztak olyan panelek megalkotásán, amelyek szó szerint is bírják a gyűrődést. Először a 2010-es évek elején értek el sikert, bár ekkor még hajtogatni nem lehetett a kijelzőket, csak alapból meghajtani. Elsőként televízióknál, majd monitoroknál jelentek meg az íves panelek, amelyek fokozták a multimédiás élményt és extra mélységérzetet kölcsönöztek a rajtuk megjelenő tartalmaknak. 

Végül aztán sikerült kifejleszteni olyan OLED-paneleket, amelyek elrendezése és összeszerelése már megengedte azt, hogy többször hajlíthatóak és visszaállíthatóak legyenek - innen csak arra volt szükség, hogy a technológiát sorozatgyártásra alkalmassá tegyék, valamint megoldják azt, hogy a hajlított él mentén az összehajtott panel két fele teljesen egymásra simuljon, akár egy könyv lapjai. 

Érdekes módon a legelső, bárki által megvásárolható, hajtogatható kijelzős mobilt nem valamelyik technológiai óriásvállalat adta ki, hanem egy Royole nevű kínai gyártó, a 2018 novemberében bemutatott FlexPai nevű készülék azonban nem lett üzleti siker. A következő évben azonban a Samsung piacra dobta az első generációs Galaxy Fold modellt, amelyet máris nagy érdeklődés övezett. Szép lassan egyre több gyártó szállt be a hajtogatós versenybe, az újabb generációs modellek pedig egyre profibb élményt adtak, leküzdve a korai gyerekbetegségeket - például a hajtogatási él ma már szinte egyáltalán nem látható és érezhető kihajtott állapotban, a panelek jóval kevésbé sérülékenyek, és a telefonok belsejét is mind jobban óvja a külső kialakítás. 

Kihajtom vagy összehajtom - mit tud a két módszer? 

A hajtogatós mobilok létrejötte nem csak annak köszönhető, hogy a gyártók már meg tudják oldani és ezért megmutatják mindenkinek. A manapság elterjedt kétféle használati módszerből is jól látható, hogy a technológia valós igényeket elégít ki, amelyeket a felhasználók eddig nem találhattak meg a hagyományos telefonokban. 

Fold: hajtsd nagyobbra! 

A legelső hajtogatós mobilok ebből a formából kerültek ki, és ma is nagyon népszerűek. Az ötletet az az igény adja, hogy bár hardveresen a mai mobilok már amolyan miniszámítógépként több tucatnyi funkciót képesek ellátni bárhol és bármikor, néha még egy nagyobbfajta a kijelző túl kicsinek bizonyul. A kihajtható modellek úgy nyithatóak szét, akár egy könyv, és a belső kijelző így egy átlagos mobil megjelenítőjénél nagyobb, már egy tabletéhez mérhető lesz. A nagyobb méret és felbontás miatt pedig többféle feladatra sokkal hatékonyabb, többek között az alábbiakra: 

  • videók, filmek lejátszása 
  • játékok futtatása 
  • részletesebb grafikai elemeket használó alkalmazások használata 
  • multitasking, több app egyidejű elhelyezése egymás mellett anélkül, hogy váltani kellene közöttük és eltakarnák egymást 

Flip: csukd össze! 

Az első, szétnyitható modellek megjelenését követően a gyártók rájöttek, hogy akad még egy jól körülhatárolható felhasználói kör, amely hasznosnak találhatja a hajtogatós kijelzőt: azok, akik ugyan szeretik az érintőkijelzős mobilokat, de emellett visszavágynak azokra az időkre, amikor a kisebb készülékek még könnyen belefértek egy női zsebbe vagy egy retikülbe is. Az első ilyen modellt szintén a Samsung szállította és Flip névre keresztelte. Ezt a megoldást úgy kell elképzelni, mint egy "okos púderdobozt", tehát itt a belső kijelző nem a függőleges, hanem a vízszintes középvonalon hajlik meg. Ezáltal összecsukva valóban nagyon kis méretű a készülék, kinyitva viszont egy átlagos okostelefonnak megfelelő kijelzőméretet kapunk. 

Tovább is van: itt az extra kijelző 

A szét- és összehajtható kivitelű telefonok tehát egyre csak fejlődtek, az újabb és újabb generációknál először azt igyekeztek megoldani a gyártók, hogy a hajlékony kijelző ellenére a készülékek külső borítása minél jobban védje a belső hardvert, ne juthasson be por vagy víz, emellett pedig maga a kijelző is fejlődjön, például a hajtogatási élek eltüntetésével. 

Azonban az is kiderült, hogy az élményt lehet még fokozni, méghozzá egy második kijelző alkalmazásával, így aztán a telefonokat nem kell mindenért feltétlenül kinyitni, egy sor funkciót ugyanis csukott állapotban, a külső megjelenítő segítségével is elvégezhetünk. Ez a fold típusú modelleknél egy álló, az átlagos mobilokhoz hasonló panelt jelent, míg a flip kialakításra egy kisebb, négyzetesebb panel fér el. Ezeken könnyen megnézhetjük a beérkező üzeneteket, e-maileket, az időjárást, de használhatjuk arra is, hogy a hátoldali kamerák képét lássuk fotózás közben. 

Izgalmas, hajtogatható kijelzős mobilok a Yettel kínálatában 

A Yettelnél folyamatosan válnak elérhetővé a hajtogatós kijelzővel szerelt készülékek, ezek közül válogattuk az alábbi példákat: 

Samsung Galaxy Z Fold6 

A koreai gyártónál a Z betű jelzi a hajtogatós kategóriát, ennek nagyobb darabja a Fold6. Az első Fold modellek idején még az is csodának számított, hogy egy AMOLED-kijelzőt teljesen meg lehet hajlítani, mára azonban ez a technológia kiforrott, tehát az összecsukott készüléken nem látható nagyobb rés, kinyitott állapotban szinte észrevehetetlen a hajtási él, és az IP48 víz- és porvédelem jóvoltából a biztonságos használat is garantált. 

Összecsukva egy 6,3 hüvelykes, HD+ felbontású megjelentítőt találunk, amely már ebben az állapotban is teljes értékű használatot biztosít az üzenetküldéstől a navigáción át a böngészésig. Ha pedig kinyitjuk a készüléket, a belső kijelző 7,6 hüvelykes képátlójúra nyílik, a dinamikus AMOLED 2X panel QXGA+ felbontású, tehát 2160x1856 képpontos felbontást kapott. Ezen már egy sor professzionális feladatot is elvégezhetünk, de hangulatosabb a filmnézés vagy a játék is, valamint persze lehetőségünk van akár több alkalmazást egymás mellett futtatni. Az akár 120 Hz-es képfrissítés és a 2600 nites csúcsfényerő minden környezetben lenyűgöző hatást ad. Támogatja a Samsung S Pen érintőtollát is, hogy így is kiélhessük kreativitásunkat. 
 

z fold 6

Samsung Galaxy Z Flip6 

A kicsire összecsukható Samsung sorozat legújabb tagja szintén IP48 víz- és porvédelmet kapott, az előző modellek tapasztalatai alapján a gyártó megerősítette a készülék széleit és új Flex zsanért fejlesztett ki, hogy a telefon bírja a kiképzést, de szintén továbbfejlesztették az Armor alumínium keretet, valamint Corning Gorilla Glass Victus 2 védelmet kapott a külső kijelző is. 

A belső, kihajtható kijelző teljes méretében 6,7 hüvelykes képátlót kapott, tehát így a készülék egy teljes értékű, nagyképernyős mobillá válik, összehajtva pedig a külső kis kijelzőt használhatjuk, amely 3,4 hüvelykes képátlót kapott. 

z flip 6

Motorola Moto Razr 50 

A legendás márkanév összecsukható telefonja a flip módszert követi, tehát a lényege, hogy kihajtva hagyományos, nagykijelzős mobil, összecsukva pedig apró púderdoboz. Belül egy 6,9 hüvelykes képátlójú, full HD+ felbontású pOLED kijelzőt nézhetünk, amely támogatja a 120 Hz képfrissítést, a HDR10+ magas dinamikatartományt, az akár 3000 nit fényerőt. Összecsukva pedig egy 3,6 hüvelykes külső pOLED kijelzőn minden fontos funkció elérhető. 

A hátlap vegán bőr borítást kapott, az előlapi kis kijelző pedig Gorilla Glass Victus védelmet, hogy megóvja a karcoktól és ütődésektől. A készülék kerete 6000 sorozatú, nagy szilárdságú alumínium felhasználásával készült, hogy a zsebre tett vagy táskába helyezett mobil állja a külső hatásokat. A készülék tömege még egy átlagos mobilnál is kisebb, mindössze 188 grammot nyom, tehát nem csak méretre kicsi. 
 

razr 50


Szerző:

Bátky Zoltán
informatikai és távközlési szakújságíró, szerkesztő