Okosóra, okoskarkötő

Okosórák


Okosóra és okoskarkötő vásárlásnak sokan, sokféleképpen kezdenek neki. Kinek az egészségmegőrzés, kinek az állandó kapcsolattartás a fontos. Szerencsére már minden célra található megfelelő eszköz. Az alapfunkciók, mint például a lépésszámlálás és pulzusmérés szinte minden készülékben elérhető, de egy igazán prémium okosóra már beépített gps-szel is rendelkezik.

Telefonunkkal összekötve egy okosóra segítségével folyamatosan naprakészek lehetünk az értesítéseinkkel, anélkül, hogy elővennénk azt. Némely okosóra bluetooth kapcsolattal fogadja az emaileket, hívásokat, vagy éppen naptár értesítéseket, találhatunk viszont már olyat is, ami saját sim kártyával vagy éppen wifi képességgel rendelkezik. Az ilyen okosóra önmagában is megállja a helyét, ha éppen elszaladnánk boltba vagy kiugrunk egy kávéért, akkor sem maradunk le semmilyen fontos eseményről. 

A fitnesz/wellness okosóra kínálatnak hála elképesztő mélységben ismerkedhetünk meg szervezetünk működésével. Emlékeztetőt kaphatunk ha túl sokáig vagyunk tétlenek, de akár vérnyomásunkat is ellenőrizhetjük egy-egy stresszesebb helyzetben. Soha nem volt még ilyen könnyű formában maradni, hiszen egy okoskarkötő vagy okosóra jelez, ha adott napon nem mozgunk eleget, illetve a sportolásban is segítségünkre lehet. Egy okosóra kiválthatja a személyi edző segítségét is, futás közben folyamatosan méri a sebességünket és pulzusunkat, szól ha esetleg túlterheljük magunkat. A beépített GPS funkció segítségével pedig mértani pontossággal követhetjük a megtett távolságot legyen szó egy sima sétáról, vagy éppen egy kiadós kirándulásról. Az úszók számára is van egy jó hírünk, ugyanis már számos okosóra található a piacon, amivel a vízben végzett mozgásokat is tökéletesen méri, így nekik sem kell lemondaniuk a precíz kalória és pulzus számlálásról sport közben. 

Manapság már a legtöbb okosóra rendelkezik NFC funkcióval is. Ennek segítségével akár pénztárcánkat otthonhagyva is fizethetünk a boltban a Google vagy Apple Pay révén.

Kínálatunkban több márka okosóra és okoskarkötő közül válogathatsz. Akár sportoláshoz vagy csak telefonod kiegészítésére keresel, biztosan megtalálod az ideálisat! Választékunkban találsz pénztárca kímélőbb Xiaomi és Huawei készülékeket, ha pedig a legjobbra vágysz, akkor a Samsung okosóra kínálatból csemegézhetsz.