Térképek mobilon: 5 hasznos tipp a telefonos navigációhoz autóban és tömegközlekedésen

Ma már a legtöbb szituációban csak emlék, hogy papír alapú térképekkel próbáltuk megtalálni aktuális helyzetünket és az úticélunkat, az utcatáblák vagy épp a környezetünkben látható épületek, földrajzi jellemzők alapján behatárolva, pontosan hol is lehetünk. 

Néhány évtizede aztán megérkeztek a különféle navigációs céleszközök (amelyeket Magyarországon kissé hibásan GPS-eknek hívott a köznyelv, holott a GPS a legnépszerűbb műholdas helymeghatározó rendszer neve). Ezeken a kis eszközökön előre feltöltött térképeket találtunk, amelyeken a pozíciónkat a műholdak alapján háromszögeléssel mutatta meg a kijelző - hatalmas segítség volt ez a hagyományos térképekhez képest, főleg akkor, amikor a fejlettebb eszközök már valamiféle útvonaltervezési segédletet is kínáltak. De még mindig nem volt az igazi ez a megoldás a naprakészség tekintetében: ha egy néhány éve vásárolt eszköz nem frissített térképét használtuk, könnyen eltévedhettünk az újabb utak, frissített közlekedési szabályok, azóta felhúzott épületek közepette. 

A Google térképszolgáltatása volt az első olyan népszerű megoldás, amely képes volt arra, hogy a műholdas rendszer alapján (vagy a kissé pontatlanabb pozicionálást nyújtó wifis és mobilnetes megoldással) egy olyan térképen mutassa meg a helyzetünket, amely akár valós időben frissül az interneten keresztül. Ez egyrészt lehetővé tette, hogy a legújabb fejlemények is azonnal láthatóak legyenek, egy friss autópálya-szakaszon ne azt lássuk, hogy épp a mezőn haladunk, de egy nemrég egyirányúvá változtatott utcába se hajtunk be véletlenül rosszfelől. 

Ahogy aztán érkeztek az egyre újabb technológiákkal felszerelt versenyzők, mint például a ma már szintén Google-tulajdonban lévő Waze, megismerhettünk olyan szolgáltatásokat, mint a valós idejű forgalom-kijelzés, a balesetek, sebességmérő radarok elhelyezésének kijelzése, valamint a közösségi funkciók, ahol bármelyik más felhasználó elhelyezhet eseményeket a térképen a többiek tájékoztatására. A Google versenytársaként az Apple is elindította térképszolgáltatását, amelyek ma már fej-fej mellett haladnak népszerűségben, a felhasználók mobil eszközeiről származó mozgási információk alapján automatikusan is képesek felfedezni és kirajzolni a torlódásokat. Emellett beépítik a városok közösségi közlekedésének információt, így megtervezhetünk egy utat tömegközlekedési eszközökön, beleértve az átszállási információkat, indulási és érkezési időket egyaránt. 

Az alábbiakban a mobilos navigációra adunk néhány hasznos tippet, amelyekkel könnyebbé tehetjük a tájékozódást, és nem csak azt érhetjük el, hogy nem veszünk el ismeretlen helyen, de akár a mindennapi útvonalainkon is kényelmesebb, gyorsabb lesz a közlekedés. 

1. Hogyan működik a "GPS"? 

Ahogy már írtuk, a közkeletű GPS kifejezés valójában egy műholdas helymeghatározó rendszer neve, amelyet 1978-ban még amerikai katonai projektként indítottak, és 1988-tól tették elérhetővé a civil közönség számára is (Ronald Reagan elnök utasítására, aki a Korean Airlines 007-es járatának katasztrófája nyomán döntött így). Első körben 100 méteres pontossággal használhatták a nem katonai eszközök, de ma egy GPS-t használó telefon általában maximum 4,9 méteres körben tudja helyesen megmutatni a helyzetünket, ha nyílt égbolt alatt, zavaró tényezők nélküli helyen tartózkodunk. A szolgáltatás jelenleg 31 műholdat használ, melyek a Föld körül úgy keringenek, hogy legalább három közülük mindig látható legyen az eszközök számára, így a pozíciót háromszögelés alapján számolják ki. 

A GPS mellett még három globális szolgáltatás létezik, az Európai Unió által üzemeltetett Galileo, a kínai Beidou és az orosz GLONASS. Ezeken felül jó néhány olyan is létezik, amely csupán bizonyos régiókra koncentrál, többek között az európai EGNOS vagy a japán MSAS. 

A telefonokban ma már legtöbbször olyan navigációs chipeket találunk, amelyek a GPS mellett más rendszereket is használni tudnak, így pontosabb a helymeghatározás, és akkor sem lennénk elveszve, ha véletlenül valamelyik szolgáltatás ideiglenesen nem működne. De nem csak műholdak alapján próbálja megmondani a mobilunk, hol járunk - ez például akkor hasznos, ha időjárási körülmények, a rálátást meggátoló épületek, földajzi elemek miatt ez a módszer megszűnik. Egyrészt a mobil cellák információi alapján is be tudja határolni, hol járunk, de a környékbeli wifi-hotspotok információit is alapul veheti. Ez persze kevésbé pontos, jelenleg a körülmények függvényében 50-200 méteres. 

Ha tehát a navigáció is fontos egy telefon kiválasztásakor, leginkább azt nézzük meg, milyen navigációs rendszereket képes kezelni, de az alapvető GPS-t ma már gyakorlatilag minden érintőkijelzős okostelefon ismeri. 

2. Válaszd ki a számodra legjobb appot 

Google és Apple Térkép 

Ha valaki androidos mobilt vásárol, szinte biztosan megtalálja rajta a Google Térkép (Maps) nevű szolgáltatást, ahogy az iPhone-okon az Apple Térkép lesz az alapértelmezett. Ezek nem csak a navigációra, hanem sok egyéb hasznos funkcióra képesek, így kereshetünk rajtuk éttermeket, bankautomatákat és népszerű helyeket, beállíthatjuk, hogy a kiválasztott úticélhoz autóval, gyalog, kerékpárral vagy tömegközlekedéssel szeretnénk eljutni, de megadhatjuk azt is, pontosan mikor indulnánk vagy épp mikorra tervezzük az érkezést, a rendszer ennek megfelelően más és más útvonalakat is javasolhat. A mobilok és egyéb szenzorok adatai alapján láthatjuk az aktuális közlekedési információkat, így a torlódásokat, baleseteket is. 

Fontos tudni, hogy mindkét app alapvetően folyamatos internetkapcsolatot igényel, mivel a térképeket, utcákat, épületeket és közlekedési renddel kapcsolatos adatokat naprakészen tartja, de így képes a torlódásokat és egyéb aktuális információkat is azonnal jelezni. Lehetőségünk van azonban mindkét appon belül offline módra is váltani, és előre letölteni egy adott terület térképét. Ez akkor hasznos, ha olyan helyre indulunk, ahol esély van arra, hogy nem lesz folyamatosan élő adatkapcsolatunk. Ilyenkor ugyan a percrekész infókról lemaradunk, de egy időben letöltött térképpel nagy eséllyel ugyanúgy elvezet a célhoz a szolgáltatás. 

Alternatív appok minden élethelyzetre 

Ma már több egyéb fejlesztő kínál hasonló navigációs szolgáltatásokat. Ilyen például az eredetileg a Nokia által készített, de ma már az Audi, BMW és Mercedes-Benz által birtokolt HERE WeGo, a Sygic, a TomTom GO, a Magic Earth vagy a Mapy. Ezek különféle egyéb forrásból szerzik a térképeik adatait, és olyan egyedi funkciókat kínálnak, mint a vezetés közben a megfelelő kanyarodósávok kijelzése vagy a szélvédőre vetített alapinformációk (ezek például a Sygicben működnek nagyon jól). A Google által megvásárolt, de továbbra is különállóan kezelt Waze az egyik legnépszerűbb autós navigáció a közösségi funkciói okán, hiszen itt akár mi magunk is bepöccinthetünk egy figyelmeztetést a térképre, ha egy friss balesetet látunk, ahogy nekünk is hasznos lehet mások hasonló jelzése. 

Ezeken felül jó néhány olyan appot is találhatunk, amelyeket valamilyen speciális közlekedési formához fejlesztettek ki. Kerékpározáshoz például ott a magyar fejlesztésű Naviki, amely nem csak a kerékpárutakat tartja naprakészen, de elkülöníti a versenykerékpárosoknak, túrázóknak és városi bringázóknak szánt infókat és akár rögzítheti is a megtett utat. Kerekezés mellett túrázáshoz is kiváló a Komoot, amely az emelkedőket és az utak nehézségi fokát is megmutatja, valamint a jóféle felfedezéseinket megoszthatjuk másokkal is. A Strava a bringa és futás szerelmeseinek kedvence lehet, szintén komoly közösségi lehetőségekkel, de statisztikákat is kaphatunk az eredményeinkről. Érdemes megemlíteni még a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség által fejlesztett Kerékpárosbarát applikációt, amely információkat nyújt a bringásbarát vendéglátóhelyekről, szállásokról, szervizpontokról, és pihenőhelyekről. Emellett a felhasználók különböző térképrétegek közül választhatnak, amelyek kiegészítő információkat tartalmaznak az útvonalakról. 

3. Rossz irányba néz a mobil? 

Azt, hogy pontosan hol vagyunk épp a térképen, a műholdas adatok, valamint a mobilcellák információi megmondják. De vajon merre nézünk? Ez akkor fontos például, ha egy ismeretlen helyen állunk és látjuk ugyan, milyen útvonalat rajzol ki a navigáció, de fogalmunk sincs, merrefelé is kezdődik az a bizonyos vonal. Erre a modern telefonok már adnak segítséget, méghozzá a bennük található szenzorok, az iránytű és a giroszkóp használatával, ezáltal egy csomó navigációs appban nem csak egy pöttyöt látunk a helyünkön, hanem a telefon által észlelt irányt is. 

Ez azonban nem mindig helyes, egy csomó minden "eltérítheti" a készüléket a gyors mozgástól a gyakori helyzetváltozásig. A telefonok azonban képesek arra, hogy korrigálják ezt az információt és ismét rájöjjenek, pontosan merrefelé is néznek. Ezt a különféle appok más és más módon tudják újrakalibrálni, a Google Térkép esetében például bökjünk a helyzetünket jelző kép pöttyre, majd a felugró ablakban válasszuk ki az alacsony pontosságot jelző szakaszban a kalibrálás menüpontot. Ekkor a telefon kameráját fordítsuk a környezetünk felé, és a rendszer a közeli épületek, tereptárgyak alapján újra meghatározza a helyes irányt. Apró tipp, a telefon giroszkópját azzal is helyrerázhatjuk, ha a készüléket a kezünkben tartva határozott "nyolcasokat" írunk le a levegőben 10-20 másodpercig. 

4. Figyelj oda a roamingra! 

Egy külföldi utazás előtt érdemes végignézni, hol szeretnénk a telefont használni, és itt a telefonálás, internetezés mellett a navigációt is számoljuk bele a szükséges szolgáltatások körébe. Az Európai Unió tagállamaiból és néhány egyéb országból álló 1-es díjzóna területein (a tarifacsomagunkban meghatározott feltételek erejéig) a hazai díjszabásnak megfelelően használhatjuk a telefonunkat, de más területeken az adatkapcsolatért is komoly összegek kerülhetnek a számlánkra. Ráadásul azt se felejtsük el, hogy hiába készülünk például a szintén 1-es díjzónába tartozó Görögországba, ha autóval utazunk, és odafelé Szerbiában és Észak-Macedóniában is élő térképnézettel navigálunk, az ottani adatforgalom már nem számít a kedvezménybe. Erre egyrészt úgy készülhetünk fel, hogy extra adatjegyeket vásárolunk az adott területekre, ha viszont inkább kihagynánk az ottani mobilhasználatot, töltsük le előre az útszakasz térképeit, esetleg használjunk olyan navigációs appot, amely eleve offline térképekre épül. 

5. Oszd meg és uralkodj! 

Azzal, hogy manapság már a telefonok sokféle módon támogatják az adatok közvetlen megosztását, a navigáció is sokkal könnyebbé válhat. Nem kell például feltétlenül felhívni valakit, aki szintén ugyanoda tart, ahol mi vagyunk, és részletesen elmesélni, hogy például egy parkban, strandon vagy fesztiválon hol talál meg minket a tömegben. Több app lehetővé teszi ugyanis, hogy aktuális helyzetünket megosszuk másokkal, akik ezt úticélként beállítva könnyen eljuthatnak hozzánk - még akkor is, ha időközben mi arrébb megyünk vagy elsodródunk. 

Mindezt egyrészt a legnépszerűbb navigációs és térkép-appokban is megtehetjük. A Google Térképen belül a saját profilképre koppintva válasszuk a Helyzetmegosztás és az Új megosztás lehetőséget, itt megadhatjuk azt is, meddig legyen élő ez a megosztás, majd koppintsunk annak az illetőnek a profiljára, akivel szeretnénk megosztani a helyzetünket. iPhone készülékeken és iPadeken akár egy üzenetben is kezdeményezhetjük mindezt, csak koppintsunk a plusz gombra, majd a Tartózkodási hely elemre. Ezután a térkép gombostű ikonját kiválasztva válasszuk a Küldés pontot, a beszélgetőpartnerünk máris láthatja, hol keressen. De még nem alapértelmezetten navigációs appokban is elérhetünk hasonlót, többek között a Facebookon belül a Messenger is képes megosztani a beszélgetőpartnerrel a helyzetünket. 

Ma már elveszni nehéz igazán

Természetesen még mindig lehetnek olyan helyzetek, amikor jól jön egy papír alapú térkép, vagy a szóbeli útbaigazítás, de egyre több élethelyzetben tökéletes megoldást nyújtanak a mobilos navigációs eszközök. Az appokkal nem csak azt határozhatjuk meg könnyen, hol járunk, de akár sarokról sarokra útbaigazítanak, megmutatják a környéken található látnivalókat és az általunk keresett szolgáltatásokat, valamint fontos információkat oszthatunk meg rajtuk keresztül másokkal is. A telefonjaink szinte mindegyike alapból felkészült ezek használatára, és egyre több, akár teljesen ingyenes app is elérhető, tehát egy kis rákészüléssel az egész világban otthon érezhetjük magunkat. 

Szerző:

Bátky Zoltán
informatikai és távközlési szakújságíró, szerkesztő