Zene a mobilon: a legnépszerűbb zenehallgatási formák

A mobiltelefonok már rég nem csak azok a pittyegő jelzésekre korlátozott apróságok, mint a hőskorban. Ezek a készülékek sok más funkció mellett kiváló szórakoztató központok is, amelyek út közben, de akár kihangosítva otthon vagy nagyobb rendezvényeken is kiválthatják a hagyományos zenelejátszókat. Cikkünkben azt mutatjuk meg, hogyan érdemes kiválasztani a számunkra legjobb zenehallgatási formákat, mind a telefonok saját képességeit, mind pedig az elérhetőkiegészítőket számba véve, valamint érintjük a zenék forrását, tehát a manapság elterjedt streaming platformokat és egyéb lehetőségeket is. 

Válaszd azt, ami a fülednek a legjobb 

Jó néhány telefon létezik ma már, amely mindenféle kiegészítő nélkül is egész szép audió-minőséget tesz lehetővé. Egyre több modellben találunk például sztereó hangszórókat, és néhánynál kiemelik azt is, hogy hiába a kis készülékház, a belső hangszórókkal is a megszokott "cincogásnál" nagyobb hangerőt, szélesebb hangképet kaphatunk. 

De persze egy telefon akkor is csak egy apró "doboz", az igazi hangnak pedig kell a tér, ezért többféle olyan kiegészítőt is találhatunk, amelyekkel a mobilról érkező zenéket a lehető legjobb minőségben hallgathatjuk. 

Fülhallgatók és fejhallgatók 

Ahogy a hőskorban a Walkmanek és egyéb "sétálómagnók", majd a discmanek, végül pedig az mp3-lejátszók meghonosították, természetesen a mobilokból sem maradhatott ki a fülhallgatós zenehallgatás. Az első időszakban a hagyományos, jack csatlakozós, vezetékes megoldás maradt meg, de egyre több gyártó döntött úgy, hogy már elég elterjedt és fejlett a Bluetooth technológia is ahhoz, hogy a zavaró vezetékek nélkül ellássa ugyanezt a feladatot. 

A gyártók sokszor saját fülhallgatókat és headseteket mutatnak be, de akadnak bőven az audió-berendezések piacáról érkező versenyzők is, akik felismerték a mobilos zenehallgatás fontosságát, és jó minőségű füleseket készítenek a telefonos zenehallgatók számára is. A fülhallgatók sok esetben kétirányú kommunikációra képesek, tehát a bennük található mikrofonok segítségével telefonálhatunk is rajtuk keresztül. Népszerűek a különféle zajszűréssel ellátott modellek is, amelyek segítségével út közben kizárhatjuk a környezet zavaró hangjait, hogy csak a zenére, vagy épp a beszélgetőpartner hangjára koncentrálhassunk. Végül pedig egyre több modellbe kerülnek be okosfunkciók - például a fülhallgatókra koppintva, a szárukat végigsimítva, illetve konkrétan hangutasításokkal vezérelhetjük a lejátszást, vagy a telefon különféle funkcióit is. 

Bluetooth hangszórók 

A Bluetooth technológia ma már késleltetésmentes és minőségi hangátvitelre képes, ráadásul az ezzel felszerelt eszközök párosítása, beállítása egyáltalán nem igényel semmilyen szakértelmet. Épp ezért a Bluetooth hangszórók is gyorsan népszerűvé váltak: megannyi méretben, különféle extra funkciókkal felszerelve várják az érdeklődőket a boltok valós és virtuális polcain. 

Vannak olyan modellek, amelyek a kompakt felépítéssel hódítanak, a könnyen hordozható, mégis nagyot szóló hangfalacskák olykor méretükhöz képest meglepő hangerővel bírnak. Máskor az olyan extrák számítanak sokat, mint a zene ritmusára váltakozó hangulatvilágítás, amivel egy éjszakai buli hangulata is feldobható, vagy a vízállóság, ami a vízparti nyaralást vagy a medence melletti hűsölést is kellemesebbé teszi. 

...és amit csak el lehet képzelni 

A mobilokhoz kapható "hangadó" száma, de még a különféle extra kiegészítők formája és ötlettára is folyamatosan nő. Egyrészt a különféle vezeték nélküli megoldásoknak köszönhetően egy sor meglévő hangrendszerhez csatlakozhatunk az okostévéktől az otthoni hi-fi berendezésekig. De léteznek már különféle dokkolók, ahová a telefont behelyezve a készülék egy nagyobb hi-fi egység középpontjává válik. Az autós hangrendszerekhez, fedélzeti számítógépekhez akár automatikusan is kapcsolódhat a mobil, így út közben is a mobilneten keresztül streamelt zenék kísérhetnek el. Projektorokkal összekötve egyszerre kaphatunk hang- és kép-élményt. Ha pedig kitartóan nézelődünk, a legvadabb ötletekkel is találkozhatunk, mint amilyen a Bluetooth-on keresztül zenélő úszógumi vagy a "nagydolog" közben szórakoztató vécéülőke. Az elektronikus hangszerek korában pedig már az sem csoda, hogy egy sor ilyen is együttműködik a telefonnal, például egy elektromos dobfelszerelésen úgy gyakorolhatunk, hogy a háttérzene a vezeték nélkül kapcsolódó mobilról érkezik. 

Ha már megvan, min hallgatjuk... mit hallgatunk? 

Ahogy a fizikai hanghordozók, tehát a magnókazetta, a hanglemez vagy a CD után hatalmas változásokat hozott a digitális formátumok, főként az mp3 megjelenése, úgy lépett újra egy fokot feljebb a világ a mobilnet elterjedésének köszönhetően a streamelt zenék elterjedésével is. A stream lényege zenénél, videónál és egyéb tartalmaknál egyaránt az, hogy ilyenkor a lejátszott fájlokat nem töltjük le az eszközeinkre, hanem egy internetes szolgáltatás szerveréről "közvetítjük" őket a lejátszóra. 

A módszer hátránya, hogy folyamatos internetkapcsolatot igényel - de ez a hátrány ma már szinte semmilyen szinten nem befolyásoló tényező, hiszen egyre többen használnak korlátlan mobilnetet, vagy wifin hallgatnak streameket. Az előnyök sora annál hosszabb: itt ugyanis nincs szükség arra, hogy ténylegesen "birtokoljunk" minden egyes dalt és albumot, amit hallgatni szeretnénk, hanem egy szinte végtelen tárolóból bármikor kiválaszthatjuk a kedvenceinket, meghallgathatunk teljes lemezeket, készíthetünk saját válogatásokat. A szolgáltatások ezen felülk olyan extrákat is kínálnak, mint a hallgatási szokásaink, kedvencnek beállított zenei stílusaink alapján felbukkanó ajánlók, új lemezek és dalok megjelenésének emlékeztetői, vagy más felhasználók és a szolgáltatásban kiemelt kurátorok listái. 

A mai streamingszolgáltatók a zenészek, zeneszerzők, előadók számára is előnyösnek számítanak abban a tekintetben, hogy a kiadókkal hivatalos szerződésben állnak, és így a "kalóz" letöltögetős korszakkal ellentétben a jogtulajdonosok pénzt kapnak a lejátszásokért. Tény azonban, hogy időről időre botrányok kerekednek abból, hogy a szolgáltatók bevételeihez képest elenyészően kevés pénz kerül a zenészekhez - persze mondhatjuk, hogy legalább valami mégis, ami még mindig jobb, mint az mp3-másolgatásból származó nulla. 

A kezdetekben még az alapján lehetett kiválasztani, melyik streamingszolgáltatást részesítjük előnyben, hogy melyiken találtuk a legtöbb előadót és lemezt, esetleg az egyiken szerepelt egy bizonyos kedvencünk, a másikon nem. Ma már azonban olyan globális kiadói szerződések és átfogó megjelenések vannak, hogy a legnagyobb streamereknél szinte azonos a kínálat. A választást ezáltal inkább a kínált extrák, az elérhető hangminőség, az esetleges családi előfizetési opciók, és persze az ár határozza meg. Nézzük meg a jelenlegi legnagyobbakat! 

Spotify

A svéd alapítású szolgáltatás 2008 óta létezik, és mára az egyik legnagyobbá vált a piacon. Sikerét többek között annak köszönheti, hogy a fizetős modell mellett ingyenesen is használható, bizonyos korlátozásokkal - ez lényegében a dalok közé beszúrt reklámokat és bizonyos esetekben időkorlátokat jelent. Az előfizetős modellben ráadásul olyan extrák is elérhetőek, mint a magasabb bitrátájú (tehát jobb minőségű) zenehallgatás, vagy épp az elmentett kedvenceink internetkapcsolat nélküli elérése. Különleges funkció a Rádió, amely egy adott előadóhoz, zeneszámhoz vagy korszakhoz kapcsolódóan válogat dalokat. Egy ideje az előadók a statikus lejátszófelületre videórészleteket vagy akár teljes videoklipeket is feltölthetnek, így vizuálisan is színesítve a zenehallgatást. 

Apple Music 

Az Apple eleve hatalmas szerepet játszott a digitális zenehallgatásban, hiszen az iPod eszközök annak idején a legnépszerűbb hordozható lejátszónak számítottak, az iTunes pedig az elsők között kínált hivatalos zeneletöltést. Épp az iTunes egyre nehézkesebbé váló kezelése, valamint a letöltés helyett streamelésre áthelyeződő hangsúly miatt jött létre az Apple Music, amely hivatalosan 2015 nyarán indult. Itt ingyenes változat nem érhető el, de többféle előfizetési forma közül lehet választani, többek között diákok vagy több felhasználóból álló családok részére. Az idők során itt is sokféle extrával színesítették a kínálatot, kurátori lejátszási listáktól a videókig. 

Amazon Music 

Az egykori csomagküldő és online videotéka ma már globális gigabiznisz, és csomagküldéstől hatalmas piactéren át médiaszolgáltatásig sok mindennel foglalkozik. Itt létezik ingyenes változat, az Amazon Music Free reklámokat tartalmaz és korlátozott hozzáférést biztosít a zenei katalógushoz. Az Amazon Music Unlimited viszont fizetős, de korlátlan hozzáférést biztosít az egész katalógushoz, és reklámok nélküli élményt nyújt. Itt is találunk sokféle extra funkciót, és a szolgáltató kifejezetten hangsúlyozza, hogy népszerű előadókkal exkluzív szerződéseket is köt, melyek értelmében egyes dalaik, különleges mixeik csak itt érhetők el legálisan. Külön elérhető az Amazon Music HD szolgáltatás, amely audiofil hallgatóknak az átlagosnál is jobb hangminőségű, veszteségmentes formátumban szolgáltat zenét. 

Deezer 

Ez a szolgáltató Franciaországból indult 2007 nyarán, világszinten 2012-től érhető el. Itt is hallgathatunk ingyen zenét, ekkor az offline mód nem elérhető, a dalok között reklámok hangzanak el, valamint a dalokba nem lehet "beletekerni" és ugratni is óránként legfeljebb hatszor lehet őket. A hagyományos előfizetés mellett szintén választható kedvezményes diák-tarifa, valamint hat felhasználóra kiterjeszthető családi csomag. Az ingyenes változatban a hangminőség is korlátozott, de a fizetős változatokban CD és hifi minőséget kapunk. 

Tidal 

A norvég-amerikai szolgáltatás kezdetektől fogva az igényes, audiofil felhasználókra céloz. Indításakor az volt az elve, hogy bár a többi streamingszolgáltató az adatátvitel mennyiségének csökkentése érdekében kissé óvatosabb felbontású, tehát végeredményben gyengébb minőségű zenét sugároz, náluk a lehető legjobb hangminőséget kapják az előfizetők. Épp ezért korábban létezett náluk hagyományos és magas minőségű előfizetés is, de épp a korlátlan mobilnet és a gyors hálózatok miatt ma már egyetlen minőségi kategória lérezik, ahol a megfelelő beállítások (és persze a kompatibilis eszközök) használatával stúdióminőségben szól a zene. 

YouTube Music 

A Google által sikerre vitt videós szolgáltatás számára egyértelmű továbblépés volt, hogy zenei streaminget is indítson, hiszen már eleve hatalmas zenei adatbázissal rendelkeztek a YouTube-ra feltöltött videoklipek, koncertfelvételek révén. Értelemszerűen így az is extra, hogy a zenehallgatás közben videoklipekre váltsunk, ha azok elérhetőek az adott dalra, de elérhetünk akár felhasználók által készített klipeket is. Az ingyenesen is elérhető szolgáltatásban reklámokkal is találkozhatunk, valamint nem lehet a háttérben zenét lejátszani (tehát például a telefon kijelzőjét kikapcsolva, vagy úgy, ha más app fut az előtérben). A fizetős változattal ezek a korlátozások eltűnnek, de csomagban elérhetjük a YouTube Music és a YouTube Premium szolgáltatást egyben is. 

Rokk 

A "nagyok" mellett időről időre felbukkannak, és néha bizony el is tűnnek más próbálkozók. Az egyik legújabb üde színfolt a Rokk, amely nevéből is következtethetően a manapság kissé elhanyagoltabb, de annál nagyszerűbb rockzenét részesíti előnyben. A szolgáltatás egy hónapig ingyen is kipróbálható, ezután pedig többféle csomagot választhatunk, amelyekben a hangminőség és a családi elérés jelent különbséget. Persze más stílusok képviselőit is megtaláljuk, de a Rokk azt hirdeti, hogy rajtuk keresztül sokkal több lehetőséget kapnak a rock és metal műfaj előadói, akik ráadásul a többi szolgáltatóhoz képest nagyobb részesedést kapnak a lejátszott dalok száma után. 

Zenére fül! 

Ha tehát valaki még ma is úgy véli, hogy a zenehallgatás terén a mobilok nem nőttek fel a feladathoz, gondolja újra: egyre több olyan modellt találhatunk, amelyek hangminőség terén kiváló alternatívái lehetnek az egyéb lejátszókkal, és a streamingszolgáltatásoknak köszönhetően már helyfüggetlenül, szinte végtelen zenei katalógusból kínálják a jobbnál jobb dalokat. 

Szerző:

Bátky Zoltán
informatikai és távközlési szakújságíró, szerkesztő