Egyensúlyban a napi munka és az egyéni fejlődés egy multinál – esettanulmány

Így épült fel a „Learning Week” a Yettel Magyarországnál

2023. április 18-21. között egy különleges, képzési és fejlődési lehetőségekkel tűzdelt hetet szervezett munkatársainak a Yettel Magyarország.  A Learning Week névre keresztelt programsorozat az egyéni fejlődést és a csapatban működést is támogató előadásokat és workshopokat kínált, az idei mottó: “Az alkalmazkodás képessége a változó világhoz” – esettanulmány.

A Yettel munkáltatói filozófiája szerint az emberekben a középiskolából, egyetemről kilépve, vagy akár már több évet a multinacionális környezetben töltve sem ér véget a tanulás, a fejlődés iránti vágy és igény. Ennek egy részét a változatos szakmai feladatok, másik oldalról a munkáltató által szervezett fejlődési, képzési lehetőségek képesek kiszolgálni. A Yettelnél ilyen lehetőség a Learning Week névre keresztelt program, ami a korábbi, évente megrendezett Learning Day-ből nőtte ki magát. Az egynapos program helyett most a szervezett önfejlesztés és tanulás lehetősége négy napon át volt elérhető. Kedd és péntek között, munkaidőben szétosztott, délelőtti és délutáni idősávokban, az aktív munkaidővel egyensúlyt kialakítva választhattak a programokból a törökbálinti székházban, a szegedi ügyfélszolgálati központban és az értékesítési hálózatban dolgozó munkavállalók.

A Learning Week mottója “Az alkalmazkodás képessége a változó világhoz” („Adapt to the changing world”) volt, ennek megfelelően olyan témák kerültek napirendre, amik valamilyen módon ezt a készséget, képességet segítik elő: a mesterséges intelligencia használata, a hatékony együttműködés, projekt menedzsment, adatvizualizáció, hatékony prezentáció, vagy akár a Z-generáció megismerése. A programot Varga Livius (Quimby, A kutya vacsorája) zenész, pszichológus nyitotta meg, aki saját történetén keresztül nagy felemelkedések és nagy zuhanások megélésről és kezeléséről, a változó világhoz való alkalmazkodásról mesélt őszintén a Yettel munkatársainak. Az inspirációs, bevezető előadások mellett az egyes témák mélyebb megismerésére interaktív, kisebb csoportos szemináriumok adtak lehetőséget, ahol egyes területek külsős szakértői, tréner partnerek vettek részt, és egyes témákban lehetőséget kaptak a Yettel szakértői is, hogy előadóként osszák meg tudásukat.

“A Yettelnél hiszünk az élethosszig tartó tanulás fontosságában, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a személyes fejlődés lehetőségére. Készségeink, ismereteink fejlesztése, bővítése a gyorsan változó világban az egyik legerősebb ütőkártyánk lehet, hiszen leginkább alkalmazkodási képességünk teszi lehetővé, hogy az elénk kerülő kihívásokkal nagyobb önbizalommal nézzünk szembe, a kritikus helyzeteket belső erőforrásaink mozgósításával sikeresen kezeljük. Ebben a tudásbővítésben, ezáltal alkalmazkodási képességük növelésében szeretnénk támogatni munkatársainkat, gyakorlatias témákat, mindennapi munkába beépíthető ötleteket, közösségépítő elemeket is kínálva számukra.”  – mondta el Szalai Enikő, a Yettel Magyarország HR vezérigazgató-helyettese.

Szalai Enikő

A szervezők célja szerint a Learning Week témáit gyakorlatiassá téve, a munkatársak számára releváns kapcsolódási pontokra rávilágítva kínálták, hogy minden résztvevő találjon maga számára olyan ötletet, gondolatot, amit magával tud vinni, és képes legyen akár azonnal beépíteni a mindennapi munkájába, gondolkodásába. Kitekintő gyakorlatként közösségépítő elemek is színesítették a programot, pl. egy különleges szabadulószoba és más, együttműködést igénylő játékok, amelyeken 4-6 fős csapatokban amolyan mini-csapatépítő jelleggel vehettek részt a Yettel munkatársai.

Az előadásokat személyesen és online egyaránt követhette és a szemináriumokon részt vehetett a Yettel székházban dolgozó közel 900 kolléga, míg az értékesítési hálózatban és a szegedi ügyfélszolgálati központban dolgozó munkatársak online közvetítésen, akár interaktívan is csatlakozhattak a programokhoz.

Az előadásokról és workshopokról felvétel is készült, így a kötött munkabeosztásban dolgozók is – és bármely kolléga – a jövőben bármikor hozzáférhetnek ehhez a tudásanyaghoz. A személyes fejlődés a Yettelnél nem korlátozódik egyetlen hétre: a pénteki home office napok „Meeting light Friday”-ek, azaz a munkáltató célja szerint a kollégák kevesebb meetinget szerveznek ezeken a napokon és proaktívan keresik az önképzésre, fejlődésre alkalmas tevékenységeket.

A Learning Week zárultával a résztvevők egy részletes visszajelző kérdőíven több szempontból értékelhették az előadásokat, workshopokat, illetve megoszthatták a jövőre vonatkozó építő javaslataikat is.

„A Learning Week programot a közvetlen visszajelzések és az érdeklődés mértéke alapján sikeresnek ítéljük. Amit már látunk, hogy fejlesztendő terület, hogy a 1,5 órás programelemeket valamivel tömörebbre, vagy 1:20 percesre vagy 55 percesre lesz célszerű beállítanunk, amikor a jövő évi programot állítjuk össze. Ugyanakkor a témafelépítés, valamint – mivel a Yettel székházban minden hétfő és péntek home office nap – a kedd délelőttre időzített kezdés és a pénteki, home office-ból követhető lezáró előadások beosztása egy remek koncepciónak bizonyult.” – értékelte a programot Szalai Enikő.