Három arany és egy bronz a Telenornak a HRKOMM Awardon

Idén negyedik alkalommal hirdették meg a HR-kommunikációs szakma egyik legrangosabb versenyét, a HRKOMM Awardot, amelyen a Telenor négy projektje is a dobogón végzett, három aranyat és egy bronz díjat besöpörve. A díjazott kategóriák között a HR, a belső kommunikáció és a CSR is szerepel.

A munkáltatói tevékenységhez kötődő kampányokat és kommunikációs aktivitásokat díjazó HRKOMM Awardra idén rekordmennyiségű, közel 150 nevezés érkezett és 50 jutott a döntőbe. A hrpwr.hu, az Üzlet & Pszichológia és a Kreatív magazin együttműködésében megvalósuló versenyen a Telenor négy pályázatát is díjjal jutalmazták, ebből három aranyat ért. 

A négy díjnyertes kampányról

Arany helyezést ért el a Telenor digitális oktatási programja, a HiperSuli a ’Legeredetibb CSR program’ kategóriában. A karanténidőszak különösen megterhelő, kihívásokkal teli volt az oktatás számára. Ezen időszak alatt a HiperSuliban résztvevő tanárok a program szakértőivel közösen ajánlásokat fogalmaztak meg a pedagógus szakmának és a szülőknek, valamint az utóbbiak internet-tudatosságának mélyítését segítették. 

Szintén aranyat ért ’Közösségépítő megoldások’ kategóriában a Telenor Mobilizer közösség pályázata. A Mobilizer közösség a vállalat „influencereiből” áll, a munkatársak egy aktív és önkéntes csoportja, amely számos fontos projektben részt vesz, és a tagok véleményükkel, visszajelzésükkel segítik a menedzsment munkáját és a kollégák tájékoztatását. Segítségükkel a különböző munkavállalói kezdeményezéseket még inkább a kollégák igényeire lehet szabni. 

A ’Legmenőbb videó’ kategóriában nyert aranyat az #ITTVAGYUNKEGYMÁSNAK remake videó: a karanténidőszakban felértékelődött a biztonság, az egészség és a kapcsolatok szerepe. Erre reagálva alkotta meg a Telenor az #ITTVAGYUNKEGYMÁSNAK platformot, amelyhez kampányfilm, valamint annak belső, a kollégák szereplésével és nekik szóló videó készült. 

A ’Belső kommunikációs megoldások, belső kommunikáció békeidőben’ kategória bronz helyezését ’Az ünnep #EGYÜTTIGAZI’ pályázat kapta. A videó azt a munkavállalói elköteleződést segítő, karácsonyi eseménysorozatot mutatja be, amelynek fókusza az inspiráló közösség. 

„Az idei egy minden szempontból különleges és kihívásokkal teli év. Óriási elismerés a négy díj a szakmánk egyik legrangosabb versenyén, ugyanakkor amire igazán büszke vagyok, az a közösség, amely ebben a kiszámíthatatlan és sokszor nehézségekkel teli időszakban is szívvel-lélekkel dolgozik a csapatért, a vállalatért. Kiemelt értékünk a #oneteam, amely valamennyi nyertes pályázatunk mögötti aktivitás egyik legfontosabb mozgatórugója” – mondta el Endrei-Kiss Judit, a Telenor Magyarország HR vezérigazgató-helyettese.

A HRKOMM Award hivatalos weboldala: https://hrkommaward.upszi.hu/