Idén is támogatja a kreatív tehetségeket a Telenor

A Telenor ismét keresi azokat a fiatal gondolkodókat, akik a digitális megoldások kreatív alkalmazásával segíthetnek ledönteni a társadalmi korlátokat. A Youth Forum 2016 felhívásra olyan 20-28 év közöttiek jelentkezését várják, akik a kiválasztás után az oslói Youth Forum konferencián, a Nobel-békedíj átadóján, és jövőre pedig egy bangkoki fórumon is részt vehetnek.

A Telenor északi, ázsiai és európai régiójából, köztük Magyarországról is várja azon 20-28 éves, angolul kitűnően beszélő pályázók jelentkezését, akik elkötelezettek a társadalmi, gazdasági és/vagy környezeti ügyekben, felsőfokú tanulmányokat folytatnak, vagy már diplomával rendelkeznek, és tudásukkal, munkájukkal a fejlődést szeretnék előmozdítani. A Youth Forumra kiválasztott több mint két tucat fiatal csoportokban egy éven át kereshet digitális megoldásokat korunk társadalmi problémáira. 

A fiatal szakemberek először 2016. december 8-11. között Oslóban, a Nobel-békedíj átadásának ünnepi rendezvényei alatt találkoznak egy közös ötletbörze keretében. A résztvevők csapatokban dolgoznak előre meghatározott problémák megoldásán, hozzájárulva ezzel az elköteleződés, a tudatosság és a megértés előmozdításához. Ezután 2017 májusában Bangkokban találkoznak újra, hogy folytassák a közös munkát. A program csúcspontja az eredményeiket bemutató digitális kiállítás lesz, amelyet a Telenor a Nobel Békeközponttal közösen rendez meg 2017 őszén. 

„A Telenor Youth Forum jó lehetőség azoknak, akik elkötelezettek valamilyen társadalmi vagy gazdasági ügy iránt, és az adott témában vannak ötleteik a változtatásra, valamint szeretnék digitális eszközökkel, egy nemzetközi csapat részeként kidolgozni javaslataikat. A Telenor tudásával és szolgáltatásaival segíti a fiatalokat abban, hogy bemutassák, hogyan teszi jobbá a kommunikáció a világot” – mondta Kutas István, vállalati kommunikációs igazgató. 

A Telenor nem csak egyszerű megoldásokat vár a jelentkezőktől, hanem érdekes megközelítéseket, váratlan ötleteket és szakmai vitákat. A fórumon a fiatalok lehetőséget kapnak globális színtéren megvitatni az elképzeléseiket, meghatározó vezetőkkel és szakemberekkel találkozhatnak, és életre szóló közösségi és szakmai tapasztalatokat szerezhetnek. A részvevők ötleteik megvalósításához támogatást is kapnak, a magyar döntősök a fentieken túl Hipernet előfizetést és táblagépet nyernek. 

A Youth Forum 2016 felhívásra 2016. július 10-ig, a https://www.telenor.com/youthforum -on keresztül, a megjelölt regisztrációs felületen, egy rövid blog poszt stílusú írással és az önéletrajz feltöltésével jelentkezhetnek a vállalkozó szellemű pályakezdők. A szakmai zsűri 2016. július 16-ig jelöli ki azokat, akik a második fordulóban egy videó interjún is részt vehetnek. A két nyertes nevét, akik részesei lesznek az egy éven át tartó programnak, a Telenor szeptember elején hirdeti ki. 

További információ és részletes jelentkezési feltételek: 

https://www.telenor.com/youthforum