Jelentős megtakarítás érhető el év végéig új üzleti mobilcsomagokkal a Yettelnél
2022. 10. 06.
Az új üzleti tarifák nettó havidíját 2022 Ft-os árponton rögzítette az év végéig a Yettel, beleértve a legnagyobb csomagokét is. Ezen felül számos, jellemzően kis- és középvállalkozások számára előnyös lehetőséget is kínál, mint az akár 95 ezer forintos előfizetésenkénti készülékkedvezmény, a tarifákba alapértelmezetten elérhető EU-s nemzetközi hívásindítás lehetősége vagy a Prime tarifák esetén a kiemelt ügyfélszolgálati elérés.
A közelmúltban a Yettel az üzleti ügyfelek aktuális igényeihez igazodva újította meg üzleti tarifakínálatát, így a klasszikus, kis- és középvállalatokat célzó ajánlatok között is megjelent a „Prime” lehetőség, közte a belföldön korlátlan hang-, adat- és SMS-forgalmat, sőt korlátlan EU-s nemzetközi hívást biztosító Yettel Business Prime Max csomag is. A kialakított üzleti tarifák – a kisebb csomagokat is beleértve – közös jellemzője, hogy jelentős készülékvásárlási kedvezményt biztosítanak – már a legkisebb csomagnál is nettó 45 ezer forint mértékűt –, ráadásul ezek a kedvezmények előfizetésenként összevonhatóak, azaz egy vállalkozás több előfizetését megillető kedvezmény egyetlen magasabb árú készülékre is összevonhatja, így tovább csökkentve az elérhető árat. Ugyanígy minden üzleti tarifa része az EU-s roamingkereten túl a tarifában alapértelmezetten elérhető EU-s nemzetközi híváskeret is, amely a tarifa nagyságától függően 75 perctől akár korlátlan EU-s nemzetközi híváslehetőséget is nyújthat.
Az év végéig további jelentős kedvezmény érhető el: bármely újonnan megrendelt publikus üzleti tarifa esetén nettó 2022 forintos árponton rögzítette a tarifák havidíját a szolgáltató, szerződéskötéstől egészen 2022. december 31-ig, 2 év hűségvállalás esetén. Szintén előny, hogy az üzleti előfizetések készülékvásárlás nélkül is megköthetők.
„Akciók rendszeresen vannak, de most az ismert gazdasági körülmények miatt a szokásosnál nagyobb mértékben szeretnénk támogatni a kis- és középvállalkozások működését, ezért döntöttünk úgy, hogy ilyen hosszú időre és ilyen nagymértékű kedvezményt biztosítunk számukra. Üzletmenetükhöz pedig biztosítjuk az európai szinten is kiválónak tekinthető mobilhálózatunkat.” – mondta el Fülöp Gábor, a Yettel üzleti értékesítési és marketing igazgatója.
Az SMS belépés egyszerű, gyors és teljesen biztonságos.
Az SMS-sel történő belépés esetén nem kell megjegyezned egy állandó jelszót, nem szükséges Facebook vagy Google fiókkal rendelkezned.
Az SMS-alapú hitelesítés során a mobiltelefonodra egy egyszer használatos, teljesen véletlenszerű kódot kapsz, amit a belépési ablak megfelelő felületére kell bemásolnod.
Az SMS-belépés kizárólag lakossági ügyfeleknek érhető el, üzleti és vállalati ügyfélként, kérjük, regisztrálj.
SMS-azonosítással korlátozott szolgáltatások érhetőek el a Yettel fiókban. Egyenleglekérdezés, számlabefizetés, adatjegyek és feltöltőkártya vásárlása intézhető, azonban készülékvásárlás, egyedi ajánlat igénybe vétele, valamint szolgáltatás előfizetése és lemondása nem. Ezen ügyek intézéséhez válaszd a Yettel belépés egyéb lehetőségeit.