Mától elérhető az energiaválság kezelését célzó fejlesztői verseny részletes kiírása

Nagyobb sebességre kapcsol a Yettel 5 millió forint összdíjazású versenye

Európa rég nem látott energiahiánnyal néz szembe, miközben az infláció világszinten is rekordokat dönt. Magyarországon a háztartások költségvetése, illetve a kis- és középvállalkozások működése mellett a városi közlekedést is alapjaiban rázhatják meg ennek következményei. A komoly kihívásokra pedig korábban még sosem látott technológiai megoldások adhatnak választ. Ezek megtalálására és kidolgozására ösztönzi Magyarország legtehetségesebb szakembereit a Yettel 5 millió forint összdíjazású hackathonja.

Az ötletembereknek, startupoknak, fejlesztőcsapatoknak, programozó szakembereknek kiírt, ’Hack it your way’ névre keresztelt kétfordulós pályázaton három témakört célozhatnak a nevezők: a háztartások kiadásainak okoseszközökkel való csökkentése, a kis- és középvállalkozások hatékonyabb működésének elősegítése és a városi közlekedés környezetbarát, energiahatékonyabb újragondolása szerepel a kihívások között. A 5 millió forint (12 500 euró) összdíjazású verseny nyerteseinek legígéretesebb ötletei lokális szinten is hozzájárulhatnak a válság kezeléséhez. A szeptemberben meghirdetett verseny problémafelvetéseinek részletes leírása a mai nappal vált elérhetővé a verseny weboldalán.

„A Yettelnél elkötelezettek vagyunk abban, hogy összekapcsoljuk az embereket, digitalizáljuk és támogassuk a helyben működő vállalatokat, miközben az új generáció ötleteire is összpontosítunk, hogy innovatív és jövőálló megoldásokat hozzunk létre közös erővel. Mi ehhez szaktudásunkat, megbízható mobilhálózatunkat adjuk és a ’Hack it your way’ révén platformot is biztosítunk ennek megvalósulásához.” – mondta Mohamed ElSayad, a Yettel Magyarország kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.

A verseny tehát a legkiválóbb magyar agyakat szeretné összehozni, hogy együtt oldják meg azokat a problémákat, amelyekkel a közösség, a társadalom vagy akár a világ többi részén élők általában szembesülnek. A rendezvény összekapcsolódik a Yettel éves üzleti találkozójával, ahol a döntős csapatok és a hazai vállalkozások, vállalatok vezetői megvitathatják a technológia jelenlegi és jövőbeli trendjeit, teret adva az ötleteknek a potenciális növekedéshez.

Mától elérhető a részletes témakiírás

A versenyre már szeptember végétől jelentkezhettek csapatok, a három, választható problémafelvetés részletes ismertetése viszont október 11-től érhető el. Mostantól, már a problémafelvetések részletes ismeretének birtokában, 2022. október 30-ig lehet jelentkezni és egyben benyújtani az első körös ötleteket. A Yettel által delegált zsűri az első, online forduló továbbjutóit, témakörönként 4 csapatot november 8-ig hirdeti ki. Ezt november 9-10-én egy 24 órás maratoni ötletfejlesztés és programozás követ, aminek zárásaként mutathatják be kidolgozott megoldásaikat a versenyzők, és a zsűri kihirdeti a végső nyerteseket. Minden témakör nyertese 1 millió forintot (2 500 eurót), az abszolút győztes pedig további 1,8 millió forintot (4 500 eurót) vihet haza, a közönségdíjas megoldás jutalma 200 000 forint (500 eurót).

A verseny részletei és a regisztráció a https://yettel.hu/hackathon oldalon érhető el.