Frappáns videók fiataloktól fiataloknak az internetezés veszélyeiről
2019. 05. 29.
Idén is diákújságírókat díjazott a Telenor és a DUE Médiahálózat
Hogyan lehet gátat szabni az online zaklatásnak, és milyen, akár fizikai, akár pszichés veszélyei lehetnek a túlzásba vitt mobilozásnak? Ezekkel a témákkal foglalkoznak a DUE Médiahálózat és a Telenor közös NetBiztos pályázatának nyertesei, akiket a DUE Országos Ifjúsági Sajtófesztiválján díjaztak május 28-án.
A pályázatra 12 és 22 év közötti fiatalok jelentkezhettek két megadott téma – biztonságos internethasználat és az internet kreatív használata a tanulásban – egyikében forgatott kisfilmjeikkel. A diákújságírókat tömörítő DUE Médiahálózat és a Telenor már évek óta közösen szervezi a pályázatot azzal a céllal, hogy saját kortársaik szemén keresztül hívja fel a diákok figyelmét a biztonságos internethasználat fontosságára.
A szakmai zsűri által kiválasztott három nyertes pályamű a túlzott internethasználat egyénre és társadalomra kivetített következményeire, az adatvédelemre és a cyberbullying, vagyis az online zaklatás veszélyeire hívja fel a figyelmet. A nyerteseket a Telenor okoseszközökkel és Hipernet-előfizetéssel díjazta.
Vincze-Hajnal Blanka első helyezést elérő Felhő című videója egy figyelemfelhívó rövidfilm, amely a zsűri értékelése szerint amellett, hogy ötletesen hívja mutatja be azt, hogy a mobilozás miatti figyelmetlenség akár életveszélyes is lehet, a tanulságos történetbe a „Ne ítélj elsőre!” üzenetét is beleszövi.
Gasparovszky Tibor vehette át a második díjat Jerikó című videójáért, amelyben sajátos hangulattal és képi világgal ábrázolja és hívja fel a figyelmet a túlzásba vitt és felelőtlen internethasználat egyéni és társadalmi hatásaira, például az elszigetelődésre, az elszemélytelenedésre.
A harmadik díjat Bogár-Szabó András nyerte el Te melyik vagy? című rövid videójával, amelyben ötletes képi megvalósítással, frappánsan szemléltetve mutat példát arra, hogyan lehet tudatos felhasználóként gátat szabni az online zaklatásnak, ha visszaélnek valaki fotójával.
A Telenor fontos célkitűzése, hogy országos lefedettségű Hipernet-hálózata és a korszerű technológiák révén segítse a digitális oktatás terjedését és a gyerekek körében terjessze a biztonságos internethasználattal kapcsolatos ismereteket. Ezt a célt szolgálja többek között a NetBiztos pályázat, valamint digitális oktatási programja, a Hipersuli keretében létrehozott biztonságos nethasználati képzése is, amelyet a szolgáltató önkéntes munkatársainak bevonásával rendszeresen elvisz az ország több iskolájába. A TudatosNet képzés online bárki számára elérhető ingyenes és gyors regisztráció után a www.hipersuli.hu-n a „TudatosNet Belépés” menü alatt.
Az SMS belépés egyszerű, gyors és teljesen biztonságos.
Az SMS-sel történő belépés esetén nem kell megjegyezned egy állandó jelszót, nem szükséges Facebook vagy Google fiókkal rendelkezned.
Az SMS-alapú hitelesítés során a mobiltelefonodra egy egyszer használatos, teljesen véletlenszerű kódot kapsz, amit a belépési ablak megfelelő felületére kell bemásolnod.
Az SMS-belépés kizárólag lakossági ügyfeleknek érhető el, üzleti és vállalati ügyfélként, kérjük, regisztrálj.
SMS-azonosítással korlátozott szolgáltatások érhetőek el a Yettel fiókban. Egyenleglekérdezés, számlabefizetés, adatjegyek és feltöltőkártya vásárlása intézhető, azonban készülékvásárlás, egyedi ajánlat igénybe vétele, valamint szolgáltatás előfizetése és lemondása nem. Ezen ügyek intézéséhez válaszd a Yettel belépés egyéb lehetőségeit.