Melyik Samsung telefont válasszam?
Több tucat kiemelkedő Android okostelefon-gyártó van a világon, azonban a legtöbb területen a Samsung számít világelsőnek köztük. Bár a vállalat sokáig nem aratott hatalmas sikereket a piacon, 2010-ben, az első Samsung Galaxy S telefon debütálásával megtört a jég. Innentől kezdve a márka képes volt más vállalatoknál is piaci részesedést szerezni, majd 2012-ben hivatalosan is a világ egyik legnagyobb mobilgyártójává vált.
A Samsung okostelefonok kiemelkednek a tömegből. Amellett, hogy a specifikációikkal mindig magukban hordozzák a legújabb technológiák innovációját, funkcióik és árképzésük tekintetében is sokoldalúak, így mindenki megtalálhatja köztük a maga számára ideális modellt.
Samsung készülékek a Yettel kínálatában: segítünk a választásban!
A Samsung fejlesztői mindig nagy energiát fektetnek az új technológiák felvirágoztatásába, és az egyedülálló funkciók, dizájnok megalkotásába. A vállalat stratégiája, hogy a belépőtől a közép-, csúcskategóriás és összehajtható telefonokig, széles körben ki tudja szolgálni a legkülönfélébb fogyasztói igényeket.
Emiatt még az olcsóbb kategóriába tartozó modellek is tisztességes akkumulátorral, színvonalas kijelzővel és viszonylag jó kamerarendszerrel rendelkeznek. Ha viszont egy prémium telefont szeretnénk a kezünkben tartani, egyértelműen a Galaxy S széria mobiljainak részleteiben kell elmerülnünk.
Samsung Galaxy A14 - kompromisszumképes, de korrekt
A Galaxy A14 ár-érték arányban a Samsung egyik legkiemelkedőbb ajánlatának számít. Bár az alacsonyabb árkategória miatt a processzorával és a kamerarendszerével kompromisszumot kell kötni, azonban más funkciói ellensúlyozzák a hiányosságokat.
Az A14 egyike azon kevés megfizethető telefonoknak, amelyek az érintés nélküli fizetéshez szükséges NFC-t is tartalmazzák. Figyelemre méltó még, hogy ehhez a modellhez a Samsung két évig biztosítja a szoftverfrissítéseket - valamint öt évig a biztonsági frissítéseket -, így viszonylag hosszú távon is biztonságosan használható készüléknek számít.
Samsung Galaxy A54 5G - nagyszerű funkciók pénztárcabarát módon
A Samsung-kínálat kiválósága, hogy akármilyen árkategóriában keresgélünk, biztos, hogy a középmezőnyben is találunk világklasszis telefonokat. Ilyennek számít a Galaxy A54 5G is, amely nagyszerű ára ellenére is stabil működést ígér.
Kiemelkedő előnye a 6.4”-es 120 Hz-es Super Amoled kijelzője és az 5000 mAh-s akkumulátor kapacitása. Akik rajonganak a spontán képkészítésért, azoknak kifejezetten ajánljuk, mert ugyanazt az 50 MP-es főkamerát kapta, mint a csúcskategóriás Galaxy S23-modell. Emellett optikai képstabilizátor és autófókusz is található benne, így a telefonos fotózás színvonala ezzel a telefonnal garantálható.
Habár az Exynos 1380 processzor nem rendelkezik szignifikáns jellemzőkkel, lehozza a napi kötelezőt. Az A54 szuperereje, hogy beépített tárhelye microSD-kártyával is bővíthető, ami napjainkban egyre ritkább specifikációnak számít.
Samsung Galaxy A34 5G - a középkategória ásza
Ha mindenképp Samsung telefont szeretnénk, de az S-szériánál kedvezőbb áron, akkor a Galaxy A34 5G az egyik legjobb választás. Ez a modell kívül-belül a csúcskategóriás mobilok szofisztikáltságát tükrözi: nagyszerű sztereó hangszóróval és 6.6”-os 120 Hz-es Super Amoled képernyővel van ellátva. Emellett 5000 mAh kapacitású akkumulátorral rendelkezik, ezért intenzív használat nélkül akár két napot is kibír töltés nélkül.
Szokatlan, de külön öröm, hogy az A34 esetében a fejlesztők a Samsung saját Exynos chipsetje helyett a MediaTek processzort választották, amely lehetővé teszi a kezdőképernyők közötti zökkenőmentes lapozgatást és a menükben való gördülékeny navigációt. Bár tripla lencsés kamerarendszere csupán középszerű szenzorválasztékot takar, de a képei és videói ennek ellenére is szépek, telítettek és karakteresek.
Samsung Galaxy Z Fold5 - ha egy összehajtható telefont keresel
Aki szereti a 2 in 1 megoldásokat, annak a Samsung Galaxy Z Fold5 azonnal megdobogtatja a szívét. Jelenleg az összecsukhatós telefonok legújabb modellje, amely a kialakításának köszönhetően egy klasszikus mobilként és egy táblagépként egyaránt alkalmazható.
Speciális kijelzőjén egyszerre több alkalmazás futtatása is lehetséges, a multitaskingra használt eszközök legmodernebb alternatívája. A Z Fold5 modellen a filmnézés és a játék is maximális élményt nyújt, mert a képernyője mellett a processzora sem elenyésző – a Snapdragon 8 Gen 2 chipset csúcsteljesítményét biztosítja.
Habár a különleges összehajthatós modell teljesítményének ára van, azonban, ha valaki megengedheti magának nem fog csalódni: jelenleg a Samsung telefon-tablet hibridjének eddigi legjobb iterációja.
Samsung Galaxy S23 - kompakt, egyedülálló, prémium
A Samsung Galaxy S23 napjaink egyik legközkedveltebb telefonja. Csúcskategóriás készülékként számos prémium tulajdonsággal rendelkezik, amelyek között a Snapdragon 8 Gen 2 processzor bevezetése messze menően kiemelkedik. Az újdonsült chipset nem csak az okoseszköz teljesítményét erősíti, hanem az akkumulátor élettartamát is javítja.
Az Android-rajongók azonban a kialakítása miatt is imádni fogják ezt a modellt. Ma már az igények ellenére is kevés kis méretű okostelefon található a piacon, de a 6.1”-os Galaxy S23 meggyőző opciót kínál azoknak, akik egy kompakt, de elegendő képernyőfelületet biztosító készüléket keresnek maguknak.
Szabd személyre a választást!
Mint sok más vásárlási döntés során, egy Samsung okostelefon kiválasztásakor is az a mérvadó, hogy mit várunk a telefontól és mennyit vagyunk hajlandóak költeni rá. A extra funkcióktól kezdve a dizájnig és a teljesítményig, sokféle szempontrendszer szóba jöhet, de fontos, hogy mindig egyedi, személyre szabott irányt kövessünk és a saját igényeink szerint priorizáljunk.