Évekkel ezelőtt a kínai szó nem élt túl pozitív jelzőként az emberek szókincsében. Ez napjainkban már teljesen eltűnt, hiszen a kínai telefonok hatalmas sikert aratnak évről évre a csúcskategóriás telefonok piacán is. Népszerűségüket többek között annak is köszönhetik, hogy minden árkategóriában és felszereltségben találhatunk a kínai telefonok között modelleket, így az is megtalálja a számításait, aki nem szeretne egy vagyont költeni egy új telefonra, valamint az is, aki a legmodernebb és a legerősebb telefonra vágyik, a legszebb képeket készítő kamerával. A kínai telefonok elérhető áron nyújtják mindazt, amire a felhasználóknak szüksége van, és még kompromisszumokat sem kell kötni.
A kínai telefonok piacát jelenleg három márka uralja, a Xiaomi, Huawei és a Honor. A Huawei és Honor márka bár más néven fut, egy céghez tartoznak, a Honor a Huawei fiataloknak szánt, színes, kicsit olcsóbb készülékeket forgalmazó alvállalata. Mind a Xiaomi, mind pedig a Huawei márkán belül találhatunk csúcskategóriás készülékeket, melyek könnyűszerrel felveszik a versenyt másik márka zászlóshajóival. Az egyik legkedveltebb márka a kínai telefonok között a Xiaomi, nem véletlenül, hiszen évről-évre képesek maradandót alkotni. Az új modellek valódi fejlődést mutatnak elődeikhez képest, anyaghasználatuk kiemelkedő, és hardver fronton sem kell szégyenkezniük.
Az árukat tekintve páratlan versenyelőnyben vannak, szinte az összes népszerű zászlóshajónak konkurenciát jelentnek. A kínai telefonok tesztjein rendre kiváló értékelést kapnak, nem csak a laikusokat veszik le a lábukról ezek a készülékek. A Huawei telefonjai is hatalmas népszerűségnek örvendenek az európai piacokon. Főként remek kameráikról elhíresült kínai telefonok segítségével csodásan élethű képeket készíthetünk változatos fényviszonyok között. Napjainkra a kínai telefonok kiérdemelték az emberek bizalmát, bátran választ az is Xiaomi, Huawei, vagy akár Honor telefont, aki korábban ódzkodott ettől a támogatás hiányában.
A Yettel webshopjában található kínai telefonok mind szolgáltatói garanciával kerülnek értékesítésre, garantálva a tőlük elvárt minőséget. Rendeljen a webshopunkban elérhető kínai telefonok kínálatából és használja ki az általuk nyújtott magas minőséget, elérhető áron!
Az SMS belépés egyszerű, gyors és teljesen biztonságos.
Az SMS-sel történő belépés esetén nem kell megjegyezned egy állandó jelszót, nem szükséges Facebook vagy Google fiókkal rendelkezned.
Az SMS-alapú hitelesítés során a mobiltelefonodra egy egyszer használatos, teljesen véletlenszerű kódot kapsz, amit a belépési ablak megfelelő felületére kell bemásolnod.
Az SMS-belépés kizárólag lakossági ügyfeleknek érhető el, üzleti és vállalati ügyfélként, kérjük, regisztrálj.
SMS-azonosítással korlátozott szolgáltatások érhetőek el a Yettel fiókban. Egyenleglekérdezés, számlabefizetés, adatjegyek és feltöltőkártya vásárlása intézhető, azonban készülékvásárlás, egyedi ajánlat igénybe vétele, valamint szolgáltatás előfizetése és lemondása nem. Ezen ügyek intézéséhez válaszd a Yettel belépés egyéb lehetőségeit.