Mikor érdemes alternatív kamera appokat használni a telefonodon?

Az okostelefonok kamerái és a hozzájuk tartozó gyári alkalmazások óriási fejlődésen mentek keresztül azóta, hogy megjelent az első Apple iPhone vagy az első androidos készülékek. Ami régen egyszerű "kattints és kész" élmény volt, ma már sokkal inkább egy komplex fotós eszköztárat jelent, amelyen sokféle funkció és stílus között válogathatsz, hogy az elképzelt képhez legközelebb álló végeredményt érhesd el. 

iphone 12 pro

 

A mai alap kamera appok rengeteg funkciót kínálnak, egyrészt annak köszönhetően, hogy már a készülékek kamerás hardvere is sokkal komolyabb lett, például a több kamerás rendszereknek, automatikus képjavító technológiáknak vagy az optikai zoomnak köszönhetően. Másrészt pedig a szoftverek is egyre többet tudnak, ezért az iPhone vagy az Android beépített fényképezője is sok mindenben fejlődött a hőskor óta: 

  • manuális beállítások lehetősége (ISO, záridő, fehéregyensúly) 
  • több kamera közötti gyors váltás (ultraszéles, tele, makró) 
  • automatikus jelenetfelismerés és szűrők 
  • portrémód háttérelmosással 
  • fejlett éjszakai mód 
  • HDR és mesterséges intelligencia alapú képjavítás 

Ezekkel már a legtöbb helyzetben kiváló képeket készíthetsz különösebb hozzáértés nélkül, akár teljesen automata módban. De a fotózás még amatőr szinten is lehet művészet, kísérletezés: sokakban motoszkál a kreativitás, amely akár téged is arra késztethet, hogy kipróbálj alternatív megoldásokat. 

Az App Store és a Google Play Store kínálatában egyre több olyan alkalmazást találsz, amelyek valamilyen speciális funkcióra fókuszálnak, vagy egyszerűen csak jobban kézre állnak. Mikor érdemes ezekkel kísérletezned? 

  • ha többet szeretnél kihozni a telefonod kamerájából 
  • ha jobban szereted a manuális kontrollt 
  • ha speciális stílusokat (pl. filmes hatás) keresel 
  • vagy egyszerűen nem vagy elégedett a gyári app működésével 

Az öt legjobb alternatív kamera app 

1. Halide (iPhone) 

A Halide az egyik legismertebb profi kamera app iOS-re. Kifejezetten azoknak készült, akik szeretnek manuálisan fotózni. Részletes hisztogramot, RAW fotózást és precíz fókuszkezelést kínál. Emellett tanulási segédletekkel is támogat, így kezdőként is bele lehet jönni a fényképezés rejtelmeibe. 

Árazás: Fizetős (előfizetéses modell) 

2. ProCam (iPhone) 

A ProCam egy igazi "mindent egyben" megoldás: fotózás, videózás, time-lapse, lassított felvétel, RAW képfeldolgozás egyaránt megtalálható benne. Rengeteg manuális beállítást kínál, és kiváló választás, ha egyetlen appal szeretnél mindent megoldani. 

Árazás: Fizetős (egyszeri vásárlás) 

3. Open Camera (Android) 

Az Open Camera egy nyílt forráskódú alkalmazás, ami meglepően sok funkciót kínál teljesen ingyen. Manuális módok, stabilizáció, hangvezérlés – és mindez reklámok nélkül. Ideális, ha egy letisztult, de erős appot keresel. 

Árazás: Ingyenes 

4. Adobe Lightroom (iPhone és Android

Bár sokan képszerkesztőként ismerik, a Lightroom beépített kamerája is nagyon erős. RAW fotózás, profi beállítások és azonnali utómunka egy helyen. Ha szereted az utómunkát, ez egy kiváló választás. 

Árazás: Az alapverzió ingyenes, a prémium funkciók előfizetéssel használhatóak 

5. VSCO (iPhone és Android

A VSCO inkább a stílusra és hangulatra épít. Egyedi, filmes hatású szűrői miatt lett népszerű, de kamera funkciói is jól használhatók. Ha kreatív, különleges képeket szeretnél, ez az app jó választás lehet. 

Árazás: Az alap funkciók ingyenesek, a teljes hozzáféréshez előfizetés szükséges 

Kiváló fotós mobilok a Yettel kínálatából 

Ha a legprofibb, prémium kategóriában keresgélsz, a legtöbb készülék már három vagy akár négy hátlapi kamerával, erős szelfikamerával érkezik, egyre több közülük képes az optikai zoomra és a felvételek automatikus javítására is. De már a középkategóriában is egyre több olyan telefon jelenik meg, amelyek több kamerás rendszerrel, fejlett zajszűrő rendszerrel az alapoknál is többre használhatóak, és néha olyan extrákat is tartalmaznak, mint a kézremegés hatásait kiküszöbölő OIS (optikai képstabilizátor) vagy a képzajt csökkentő éjszakai mód. 

Apple iPhone 17 Pro 

Minden idők legerősebb iPhone-ja, amelyben a gyors hardver és az egyedi, prémium stílus mellett egyértelműen a kamerás funkciók jelentik a vonzerőt. A szelfikamera friss kényelmi funkciót kapott, a Center Stage automatikusan érzékeli, hányan vagytok egymás mellett és akár a készülék elfordítása nélkül képes a képarányt ehhez alkalmazni. A 48 megapixeles hátlapi kamerák és a 8x optikai szintű zoom, valamint a fejlett képfeldolgozó rendszer profi szintű fotók és videók készítésére is alkalmas. 

Samsung Galaxy S26 Ultra 

Az androidos készülékek közül az egyik legerősebb modell, ahol már a szelfikamera is 50 megapixeles, a hátlapon pedig 200 megapixeles, extrém részletes főkamera mellett egy további 50 és 10 megapixeles egység segít a tájképek, a makrók és az éjszakai felvételek, valamint a mozis szintű videók készítésében. Az utólagos feldolgozásban és retusálásban pedig a gyártó saját fejlesztésű AI-eszközei és a Google Gemini egyaránt segítséget nyújt. 

Xiaomi REDMI Note 15 Pro 

Ez a készülék kiváló példa arra, hogy már megfizethető kategóriában is találni nagyszerű fotós képességekkel rendelkező telefont. 200 megapixeles ultratiszta főkamerája vadonatúj 1/1,4 hüvelykes nagy érzékelővel példátlan képminőségre képes, és a Xiaomi is egyre több mesterséges intelligencia alapú eszközzel segíti a minél tökéletesebb végeredményt. 

Google Pixel 10a 

A Google saját telefoncsaládjának legújabb, kifejezetten az ár-érték arányban erős készüléke. A hátlapon egy 48 mepapixeles főkamerát és egy 12 megapixeles széleslátószögű egységet találsz, a szelfikamera 13 megapixeles. A Google ráadásul egyedi képalkotó rendszert használ, amelyet AI-alapú automata segédek is támogatnak. A Kamerasegéd például elemzi a jelenetet és tippeket ad arra, hogyan helyezkedj el és milyen megvilágítást használj a legjobb kompozícióhoz. Az Automatikus legjobb felvétel funkció automatikusan megkeresi és összevonja a hasonló fotókat egyetlen olyan képpé, amelyen mindenki a legelőnyösebben néz ki. A Közös fotó pedig abban segít, hogy lefotózd a barátaidat és ezután saját magadat is a képbe helyezd. 

Kérdésed van? Segítünk! 

Az alternatív fotós appok minden mobiltípuson használhatóak? 

Az App Store-ban találhatóak értelemszerűen csak iOS rendszerű készülékeken, a Play Store kínálatából elérhetőek pedig Androidon futtathatóak. Emellett viszont érdemes megnézni az adott app leírásában, hogy szerepel-e valamilyen márkával kapcsolatos kikötés, esetleg a készülék hardverét, operációs rendszerét érintő megjegyzés. Bizonyos fotós appok ugyanis egy adott időnél régebbi készülékek régi hardverével már nem biztos, hogy tökéletesen együttműködnek. 

Letöltöttem egy alternatív fotós appot, mégsem tudom kihasználni minden funkcióját, miért? 

Egyes telefongyártók letilthatnak bizonyos funkciókat, így azokat csak a „gyári” fotós appok tudják használni. Ezekről általában a gyártó weboldalán vagy a készülék leírásában találhatsz információkat. 

Miben lehet más egy alternatív fotós app, mint a telefon rendszerében található? 

Egyes fotós appok olyan funkciókat kínálhatnak, amelyek az alap fényképező szoftverben nem találhatók meg, például részletesebb manuális beállításokat, szűrőket, retusáló eszközöket. Mások épp az egyszerű vagy gyors kezelésre, automata stílusok alkalmazására fókuszálnak, hogy a lehető leggyorsabban és legkényelmesebben készíthess profi hatású felvételeket. 

Ha másik fotós appot használok, az teljesen lecseréli az eredetit? 

Nem, ettől nem kell félned. Az eredeti Kamera app a telefonodon marad és bármikor visszaválthatsz rá, ha szeretnéd megnézni, mik a különbségek az újonnan kipróbált app és az eredeti képességei között, ha pedig a kísérletezés helyett a gyárit használnád, a letöltött appot könnyen törölheted és visszaállhatsz a gyári Kamera app használatára. 


Szerző:

Bátky Zoltán
informatikai és távközlési szakújságíró, szerkesztő