IPhone összehasonlítás: Megéri váltani az iPhone 17-re?

Megszokhattuk, hogy a legnagyobb gyártók minden évben újabb szériákat jelentetnek meg közkedvelt telefonjaikból. Ez leginkább azért történhet meg, mert már ennyi idő alatt is egy sor újdonság érkezik a piacra: gyorsabb, energiatakarékosabb rendszerchipek, új kommunikációs technológiák, erősebb és strapabíróbb burkolatok, még szebb és fényesebb kijelzők. Emellett pedig szoftveresen is folyamatos a fejlődés, a mesterséges intelligencia alkalmazásától a még kézreállóbb felhasználói felületekig. 

Néha akár egy év is elegendő ahhoz, hogy az új telefonok olyan szinten "lekörözzék" az előző generációt, ami már elgondolkodtathat a váltáson. Persze az is lehet, hogy ennyi idő alatt még nem érkeznek olyan funkciók, amelyek számodra is fontosak, de néhány év alatt már biztosan eljön az az idő, amikor a régi készüléked kezd gyengébben teljesíteni, a legújabbak pedig már sok mindenben többet nyújtanak. Ebben a cikkben megnézzük, miben erősebb az iPhone 17 széria az előző generációnál, és milyen esetekben lehet hasznos a legfrissebb modellek egyikére váltani. 

Attól, hogy tavalyi, még okos és erős: ezt tudja az iPhone 16 család 

2024 szeptemberében jelent meg a 16. generációs Apple-telefoncsalád, amely addigra már bevált szokás szerint több modellt is tartalmazott. Az iPhone 16 alapkiadás mellett az iPhone 16 Plus, iPhone 16 Pro és iPhone 16 Pro Max modellek közül válogathattak az érdeklődők. 

Az egyedi tervezésű A18 chip egy generációs ugrást hozott az iPhone 15 A16 Bionic chipje után. Segítségével olyan fejlett kamerafunkciókat használhatsz, mint a Fotografikus stílusok és a Kameravezérlő, miközben az energiatakarékos működésének köszönhetően hosszabb üzemidőt élvezhetsz. A nagyobb akkumulátornak és az A18 chip energiatakarékos működésének köszönhetően pedig a készülék még az új funkciók mellett is tovább bírja, de gyorsult a töltési sebesség is. 

A kamerarendszer szintén szintet lépett, a 2 az 1-ben Fusion kamera lenyűgöző, ultranagy felbontású képeket készít, de a telefotós képességek is részletesebbé váltak, a Térbeli felvétel funkcióval pedig 3D-s fotók és videók is készíthetők. A fotózás kényelmét szolgálta az új Kameravezérlő érintőgomb, amelyen elég elhúznod az ujjadat, és máris állíthatod az expozíciót, a mélységélességet, illetve válthatsz az objektívek és a digitális zoom szintek között, hogy megtaláld a tökéletes kompozíciót. 

A széria legnagyobb dobásának mégis az számított, hogy már egyértelműen az AI-ra épít. A mesterséges intelligenciával felturbózott fotózási skilleknek köszönhetően kevesebb utómunkával lesznek ütősek a felvételeid, míg a továbbfejlesztett Siri még több helyzetben, és még hatékonyabban asszisztál a mindennapjaidhoz. A háttérben dolgozó Apple Intelligence egy sor olyan funkciót "hajt meg", amelyet a felhasználó talán észre sem vesz, legfeljebb annyit tapasztal, hogy minden gyorsabban, pontosabban, kényelmesebben működik. 

iPhone 16 ajánlatok: csapj le rá a Yettel kínálatában

Az új széria megérkezése nem jelenti azt, hogy a korábbiak azonnal eltűnnének, hiszen az Apple az egyik legjobb értékállósággal rendelkező telefonokat készíti, amelyek sok éven át képesek gyorsan és megbízhatóan működni. Ráadásul minden friss család bemutatása után a korábbi modellek ára csökkenni szokott, ezért érdemes megtekinteni a Yettelnél jelenleg is kapható iPhone 16 modelleket!

 

iPhone 16

iPhone 17: Miben más az új generáció? 

Az iPhone 17 szériát leginkább úgy lehet jellemezni, mint a 16. generáció felturbózását: megtartottak belőle mindent, ami jó volt, és maximumra húzták az elérhető legfrissebb funkciókat. 

Ezúttal már a legkisebb modell, az iPhone 17 is megkapta azt a Super Retina XDR kijelzőpanelt, amely a 16-os szériánál még csak a Pro modellekbe került: 3000 nites maximális fénysűrűség, vékony káva, akár 1 Hz-es minimum frissítés, akár 120 Hz-es maximum frissítés és a mindig éber kijelző bekapcsolásának lehetősége jelent meg ezzel. A panelt Ceramic Shield 2 edzett üveg védi, amely a gyártó szerint háromszor jobban bírja a karcolásokat és ütődéseket. Hétrétegű tükröződésgátló bevonattal látták el, ezzel erős fényben is jobban olvasható, mint bármely korábbi iPhone. 

Ugyan a készülék külseje nem sokat változott, az igazi újdonságokat belül találod. Az Apple A19 rendszerchipben külön kijelzővezérlő, 16 magos neurális chip, 6 magos központi processzor és egy 5 magos grafikus vezérlő dolgozik össze. Erőben ez annyit jelent, hogy a tavalyi iPhone 16-hoz képest az új modell 20%-al gyorsabb, viszont egy iPhone 14-ről váltva már 90%-os a teljesítményjavulás, még régebbi modellről pedig kétszeres a teljesítményelőny a gyártó mérései szerint. Az egész napot kibíró akku mellett a töltés is gyorsabb lett, a gyártó szerint 10 perc alatt 8 órányi videólejátszásra elegendő energiát kap a telefon. 

Fontos megemlíteni azt is, hogy a tavalyi árszintek környékén már eggyel nagyobb háttértárral szerelt modelleket kapunk, ami nem árt az egyre terebélyesebb méretű appok, a nagyméretű fotók és videók, no meg persze az AI-funkciók helyigénye miatt. 

Az alapmodellen a 48 megapixeles főkamera mellett újdonság a 48 MP-es ultraszéles kamera, ami 12 MP-ben makrót is képes fotózni. Az előlapi kamera 18 megapixelesre nőtt és négyzet alakú érzékelőtt kapott, amely egyben egy Center Stage nevű új cunkiót is lehetővé tesz: ez mesterséges intelligencia segítségével állítja be automatikusan a legjobb szelfit attól függően, hányan és milyen összeállításban állnak a lencse előtt. Készíthetünk például széles felvételt állva tartott telefonnal is, így ehhez sem kell 90 fokban elfordítani a készüléket. 

A legnagyobb, iPhone 17 Pro Max modellen még erősebb a kamerás felhozatal: az összes hátlapi kamera natív felbontása 48 MP lett, a teleobjektív pedig nagyobb érzékelőt, az optika új prizmát, más gyújtótávot, és nagyobb rekeszt is kapott. 

A tavalyi családhoz képest a legújabb sorozatban egy új modell is megjelent, az iPhone Air, amely az eddigi legvékonyabb Apple-telefon: azoknak tervezték, akiknek még fontosabb a stílus, a karcsú kialakítás. Emellett viszont a legtöbb funkció megmaradt benne a "nagyobbakból", és bár a hátlapon a méret miatt csak egy kamerát találunk, ezt úgy alkották meg az Apple mérnökei, hogy a lehető legtöbb helyzetben professzionális minőséget adjon. 

iPhone 17e: A pénztárcabarát újdonság 

Az Apple-t néha érik olyan vádak, hogy aki iPhone-t szeretne, annak bizony mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Tény, hogy ezért garantált, magas minőséget kapsz, de mi a helyzet azokkal, akik nem szánnak ennyit egy telefonra, és mégis iPhone-t szeretnének? 

A válasz az iPhone 17e modell, amely egyfajta jóárasított kiadás, de az Apple készülékeire jellemző minőség megtartása mellett. Ugyanaz a kiváló karcállóságú Ceramic Shield 2 található rajta, emellett a legfrissebb generációs A19 chippel, 48 megapixeles Fusion kamerával, gyors MagSafe vezeték nélküli töltéssel, USB‑C-vel és minimum 256 GB tárhellyel érkezik, viszont a 6,1 hüvelykes kijelzőmérete miatt azoknak is jó választás lehet, akik kisebb, jobban kézreálló telefont keresnek. 

Az iPhone 17e sokoldalú 48 MP Fusion kamerája két fejlett kamera képességeit egyesíti. Szupernagy felbontású fotókat lőhetsz, és moziba illő, kivételesen részletgazdag 4K-s videókat is felvehetsz vele. A kétszeres telefotó segítségével optikai minőségben zoomolhatsz rá a témára. A továbbfejlesztett portrémód szintén egyszerűbb és gyorsabb felvételek készítését teszi lehetővé. 

Ráadásul már ebben a modellben is dolgozik az Apple Intelligence, az AI-funkciók között megtalálhatod a fotókról részleteket eltávolító segédet, az élő fordítást és a valós idejű fényeffektekkel felturbózott iOS-felületet. 

Kérdésed van? Segítünk! 

Megéri-e iPhone 15-ről 16-ra vagy 17-re váltani? 

Egyrészt mindig megéri a legújabb modelleket választani, hiszen az aktuálisan elérhető legjobb hardverekkel, legfrissebb szoftveres újdonságokkal rendelkeznek. Az, hogy számodra mikor jön el a váltás ideje, természetesen személyes preferenciák, az általad használt funkciók kérdése. Már a 16-os generációhoz képest is 20% teljesítménynövekedést ígér az Apple, amely egyre nagyobb, minél régebbi modellel hasonlítjuk össze. A megújult kamerarendszer és a Center Stage funkció szintén a váltásra ösztönözhet. De az iPhone 15-tel összehasonlítva már jóval több az előnye a 17. generációnak, nem is beszélve arról, hogy a legújabb appok használatához sokkal jobb a mai korra felkészített, erős hardver. 

Melyik iPhone fotóz a legjobban? 

Fotózásra a legjobbnak most az iPhone 17 Pro Max modellt tartják, hiszen ennek kamerarendszere a legrészletesebb. Viszont már az iPhone 17-ben is ugyanaz a fejlett képalkotó rendszer dolgozik, jelentős AI-támogatással, így általános felhasználásra már ezt is érdemes kipróbálni. 

Mit jelent az "Apple Intelligence", és tudják majd a magyar felhasználók is használni? 

Az Apple Intelligence a gyártó saját, mesterséges intelligenciát használó ökoszisztémája, amely az iPhone-okban egy sor különféle funkciót jelent. Megtalálhatod például a fotók elkészítésekor, de az utómunka során is, amikor akár nem kívánt elemeket törölhetsz a képekről úgy, mintha sosem lettek volna ott. Ugyanígy könnyebbé és szebbé teszik a felhasználói felület működését is. Vannak persze olyen lehetőségek, amelyek magyarul még nem elérhetőek, ilyen például az élő fordítás, amely jelenleg csak a nagyobb világnyelveken működik, de már ez is hasznos lehet azoknak, akik akár egyet is ismernek ezek közül. 

Miben más az iPhone 17e, mint a sima iPhone 17? 

Az iPhone 17e a 17-es széria jóárasított változata. A kijelző kisebb, képátlója 6,1 hüvelykes, tehát a kompaktabb készülékek kedvelőinek szánják. A nagyobb modellek ProMotion technológiája, Always-On kijelzője és dinamikus szigete itt nem található meg, ahogy a dedikált Kameravezérlő gomb sem. A hátlapon csak egyetlen kamera dolgozik és az előlapon is 12 megapixeles a szelfikamera 18 helyett. Ugyanaz viszont a rendszerchip és változatlan a Ceramic Shield 2 védőüveg. 

Milyen kiegészítők járnak az új iPhone-ok mellé a dobozban? 

A telefon mellett a töltőkábel, a SIM-tálcához tartozó tű és a készülék leírása található az iPhone 17 dobozában. 

Vásárolható-e részletre új iPhone a Yettelnél? 

Igen, mindegyik modell elérhető részletfizetéssel a megfelelő tarifacsomagok választásakor. Ezek részleteit az iPhone telefonok gyűjtőoldalán, az adott készülék alatt a "Megnézem" gombra kattintva találod meg a jobb oldali sávban. 

Szerző:

Bátky Zoltán
informatikai és távközlési szakújságíró, szerkesztő