Amikor egy telefon nevében a Pro jelző is megtalálható, sejthetjük, hogy egy komolyabb tudású készülékről van szó, viszont ehhez gyakran magasabb árcímke is társul. A Honor márka sikerének egyik titka az, hogy kifejezetten jó ár-érték arányú mobilokat dob piacra, és ez a törekvés itt is tetten érhető. A Honor 400 Pro ugyanis úgy nyújt prémium-közeli élményt, hogy ehhez nem kell vagyonokat kifizetni.
Megkapó külső
A telefon első látásra is elegáns, a 6,7 hüvelyk képátlójú kijelző köré ugyanis vékony, lekerekített kávákat terveztek a mérnökök, ezáltal a nagy képernyő nem jelenti azt, hogy maga a készülék is óriási lenne. Maga a panel 1280x2800 képpontos HDR AMOLED, akár 120 Hz képfrissítéssel, kiemelkedő fényerővel, tehát jóval túlmutat az átlagos full HD kategórián. Az ujjlenyomat-olvasót is a kijelző alá rejtették, míg a szelfikamerát rejtő apró sziget csak egy kisebb, lekerekített „pirula alakot” vesz el a képernyő tetejéből.
Külön érdemes kiemelni, hogy ötcsillagos SGS minősítésű IP68/69 kategóriát kapott a telefon a por- és vízállóság terén, tehát az erős belsőt valóban hatékonyan védi a burkolat. A komoly hardvert és az erős akkumulátort is beleszámítva nem is nehéz a készülék, mindössze 205 grammot nyom.
Felturbózott motor
A Honor 400 Pro szíve a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 3 csúcslapkája, amely 1+5+2 magos elrendezésben dolgozik attól függően, mennyire hardveréhes funkciót használunk a telefonon. Ha nincs szükség extra erőre, a takarékosabb magok látják el a hagyományos feladatok meghajtását, miközben kímélik az akkumulátor üzemidejét.
A rendszerchip mellé ráadásul 12 GB RAM és 512 GB háttértár jár, ami szintén a csúcskategória szintjét közelíti. Az akkumulátor kapacitása 5300 mAh, amit ráadásul akár 100 W gyorstöltéssel is fel lehet pumpálni, így nem kell sok időt tölteni a tápcsatlakozó közelében.
Az Android 15 alap a gyártó ígérete szerint 6 éven keresztül kapja a frissítéseket, ami szintén jó hír azoknak, akik nem évente váltogatják a telefonjaikat. A rendszer fölé a Honor saját Magic OS 9 felhasználói felülete került, ami egy sor kifejezetten ötletes funkciót kínál. A legjobb talán a Magic Portal, ahol a kijelzőn látható tartalmakat megragadhatjuk, majd oldalra húzva kiválaszthatjuk, milyen másik alkalmazásba szeretnénk őket átmásolni. Emellett sokféle, mesterséges intelligenciával támogatott segéd is megtalálható, nagy részük a fotószerkesztésben lehet hasznos. A Galériában találhatunk például olyan funkciókat, mint az objektum-eltávolító, a hiányzó részletek kitöltése, a tükröződések eltüntetése és a képből mozgókép alkotás. Emellett MI segíti többek között a gesztusvezérlés és a többkészülékes kapcsolat, a személyre szabás és a szemvédelem területét is.
Kamerából jeles
Nem véletlenül reklámozza a gyártó is fotóra, videóra termett készülékként a Honor 400 Pro modellt. Már az 50 megapixeles, előlapi kamera is elismerésre méltó, széles látótérrel, hogy ne csak a saját fejünk töltse ki a látóteret. Itt is adott már a 4K felbontásban készített videó.
A hátlapon hármas felosztást találunk. A főkamera 200 megapixeles, de kapunk 3x optikai zoomra képes, 50 megapixeles telefotós egységet és egy 12 megapixeles, autofókuszos széleslátószögűt is a tájképek rögzítéséhez. A telefonon lehetőség van a hibrid zoomolásra is, amikor a hagyományos, optikai zoomot mesterséges intelligencia segíti a még nagyobb közelítésben, így akár 50-szeresra is növelve azt.
A főkamerán és a telefotós egységen a 4K videót már másodpercenként 60 képkockával is rögzíthetjük, ráadásul az automata üzemmód mellett a videózásban is elérhetők profi, manuális beállítások.
Kinek ajánljuk?
A Honor 400 Pro leginkább azok választása lehet, akik már prémium kategóriához közelítő teljesítményt és megjelenést várnak egy telefontól, de mégis valamivel a csúcskategóriás árszint alatt. A kiemelkedő fotós és videós teljesítmény, valamint az ötletes felhasználói felület szintén vonzó lehet, ahogy a hat éven át tartó frissítési garancia is, amely alapján hosszú távra szerezhetünk magunknak egy erős, sokat tudó digitális társat.
Vonzó adalék, hogy a Yettelnél most minden Honor 400 Pro vásárlásához egy Honor Pad X8a tablet is jár. Ez egy 11 hüvelykes képátlójú, 1200x1920 képpontos LCD kijelzővel szerelt táblagép, amelyben Qualcomm SM6225 Snapdragon 680 rendszerchip dolgozik. Ez a nagy kijelzős eszköz kiváló kiegészítő lehet, hiszen a távoli munkavégzéstől a játékon át a filmek, videók megtekintéséig sok mindenre használható.