Ha Samsung telefont szeretnél, a gyártó nagyon egyszerűvé tette, hogyan találod meg az igényeidnek és a pénztárcádnak legjobban megfelelő kategóriát. A csúcsmodellek a Galaxy S sorozatba tartoznak, a legújabb, hajtogatható kijelzős készülékek a Galaxy Z család tagjai, míg a Galaxy A jelzésű telefonokat szánták a belépő és a középkategóriába.
Az A sorozaton belül a számozás alapján döntheted el, hogy az elérhető árszinten belül merrefelé keresgélsz, a legolcsóbb modell jelenleg az A16, a családon belül legerősebb pedig az A56. Ebből az is jól látható, hogy az A36 egy olyan elérhető árú telefon, amely már inkább a középkategória felé tendál - ráadásul akad néhány trükkje, amit még feljebbi szintről emel át.
Megbízható hardver és sokáig garantált frissesség
A Galaxy A36 motorja a Qualcomm Snapdragon 6 Gen 3 rendszerchip, amely ugyan nem a legerősebb processzor a piacon, de a nyolcmagos egység erős ahhoz, hogy a mai, általánosan használt alkalmazásokat probléma nélkül futtassa, akár közösségi appokról, akár játékokról vagy egyéb célú szoftverekről van szó. Ezt 8 GB RAM és 256 GB háttértár támogatja.
Az 5000 mAh kapacitású akku már akár a középkategórián is túlmutat, ahogy az is, hogy ezt maximum 45 W vezetékes gyorstöltéssel kifejezetten hamar frissíthetjük fel szükség esetén.
A biztonságos használatot segíti, hogy a készülékház IP67 minősítésű por- és vízállóságot kapott. Ez azt jelenti, hogy ugyan "búvártelefonként" nem ajánlott a használata, de akkor nem kell megijednünk, ha telefonálás közben elered az eső. A kijelzőt a Corning Gorilla Glass Victus+ üveg védi a kisebb sérülésektől és karcolódásoktól.
Szintén a biztonságot erősíti, hogy az Android 16-tal érkező készülékhez a Samsung 6 főverzión át tartó támogatást biztosít, tehát lehetőség lesz még akár az Android 22-re is frissíteni a rendszert. A gyártó saját fejlesztésű One UI felhasználói felülete az androidos világ egyik legjobban kézreálló megoldása, amelyben ma már mesterséges intelligenciát használó segédek is dolgoznak. Így például könnyen rákereshetünk egy kép részletére, elég csak bekarikáznunk azt.
Látványban sem alapszintű
A 6,7 hüvelykes képátlójú Super AMOLED kijelző full HD+ felbontású, pontosan 1080x2340 képpontos. De nem csak a megjelenítésben, hanem a fotók és videók készítésében is a belépő szintnél erősebb az A36. A hátlapon egy tripla kamerarendszert találunk, 50 megapixeles főkamerával, amelyet egy tájképekre optimalizált, 8 megapixeles széles látószögű lencse, valamint a nagyon közeli, apró elemek felvételére szolgáló 5 megapixeles makrókamera egészít ki. Az előlapon 12 megapixeles szelfikamera rejtőzik a kijelzőbe fúrt apró lyuk mögött.
A fotózás sikere ma már nem csak a kamerák hardverén múlik. A Samsung itt is sok támogatást ad a szoftverekkel, amelyekben többféle MI-segéd dolgozik. Automatikus effektekkel turbózhatod fel az elkészült fényképeket, amelyek elemzik a fotók tartalmát és a lehető legjobb eredményt adva változtatják fekete-fehérré, analóg hatásúvá vagy régiessé.
Az utólagos szerkesztési lehetőségek között találunk olyat, amivel könnyen bekarikázhatjuk és eltávolíthatjuk a felesleges elemeket a képekről. A Szerkesztési javaslatok funkció pedig kreatív ötleteket ad, hogy még tökéletesebb és egyedibb legyen a végeredmény.
Kinek ajánljuk?
Ha nem szeretnél csúcskategóriás telefonra költeni, viszont olyan készülékre vágysz, amelyben a legmodernebb technológiák dolgoznak, a Samsung Galaxy A36 5G jó választás lehet. Hasznos, hogy a hosszú távú frissítéseknek köszönhetően nem egy "egynyári kaland" lesz a telefon, hanem sokáig, a legújabb szoftveres háttér és biztonsági támogatás mellett maradhat a társad, amely kiszolgál a kommunikáció, a közösségi és szórakoztató appok, valamint a fotózás és videózás terén egyaránt.